Dinasztia. Az amerikai sportokban így hívják, amikor egy csapat évekre kisajátítja magának a csúcsot. Ha a Michael Jordan-féle Chicago Bullst (NBA), a Tom Brady-féle New Englandet (NFL) vagy a Wayne Gretzky-féle Edmonton Oilerst (NHL) említjük, érthetővé válik, miről is van szó.
Ezek fényében kezdjük el ízlelgetni azt az információt, hogy az európai futball legkiszámíthatatlanabb sorozatát - 1990 és 2017 között nem volt címvédés -, a Bajnokok Ligáját sorozatban háromszor nyerte meg a Real Madrid, úgy,
hogy a kispadján egy futballistaként Istenként tisztelt, de edzőként gyakorlatilag nullkilométeres fickó ült.
Zinédine Zidane nem a szakmát megújító edzői húzásokkal érte el sikereit. Óriási erénye az volt, hogy játékosai elfogadták, még a hatalmas egóval megáldott Cristiano Ronaldo is fejet hajtott, ha Zidane úgy ítélte meg egy kevésbé húzósnak tűnő bajnoki előtt, hogy inkább nem viszi magával, mert fontosabb, hogy friss maradjon az igazán fontos meccsekre.
Hiába szólt azonban 2020-ig a szerződése, Zidane öt nappal a Liverpool elleni, 3-1-re megnyert BL-döntő után bejelentette, hogy kilenc megnyert trófea után távozik a klubtól.
Valószínűleg kevés Real-edző mondhatta el magáról, hogy utolsó sajtótájékoztatóján állva tapsolták a jelenlévők.
A harmadik BL-győzelem mindent rózsaszínűvé változtatott a klubnál, de nézzük csak meg, hogy szerepelt közben a Real a többi fronton: a bajnokságban esélye sem volt az aranyéremre, és úgy lett harmadik, hogy az első helyen záró Barcelona tizenhét pontot vert rá.
A Király-kupában pedig a nyolcaddöntőben hazai vereséggel esett ki a Leganés ellen, ami meglehetősen cikinek számított, de volt előzménye, mert a korábbi körökben a harmadosztályú Fuenlabrada, valamint a második vonalban szereplő Numancia is fogott egy bravúros döntetlent a Bernabéuban.
Ezek az eredmények is megmutatták, hogy a keret korántsem olyan mély, mert amikor a fontos pilléreket kivette Zidane, a kevesebbet szereplők nem tudták átvenni a szerepüket,
ám ekkor ismét előkerült az edző kivételes pedagógiai érzéke, mert a duzzogókat is maga mellé tudta állítani.
Gondoljunk csak Gareth Bale-re, aki a BL-döntőt csereként beszállva nyerte meg a Realnak egy fantasztikus ollózással - kezeket fel, aki érti, hogy választhatták Mohamed Szalah gólját Puskás-díjasnak ezzel szemben - és egy mázlis góllal.
Amikor a tavalyi szezon felénél kisebb gödörbe került a Real, a mindentudó spanyol média egyből bedobta a német válogatottat vezető Joachim Löw, valamint a Tottenhamnél dolgozó Mauricio Pochettino nevét, ehhez képest Zidane távozása után Florentino Pérez, a madridiak elnöke Julen Lopeteguire bízta a csapatot, amivel szépen bele is tenyerelt a darázsfészekbe, mivel a bemutatásakor Lopetegui a spanyol válogatott szövetségi kapitányaként épp Oroszországban, a vb-n tartózkodott - nagyjából még fél napig.
Akik hisznek a spirituális dolgokban, azok valószínűleg azt mondanák, Pérez és a Real most annak issza meg a levét, hogy lenyúlták az edzőt, akivel a spanyolok kijutottak a vébére, de a szezon nem úgy indult, hogy október elején már az legyen a téma, kivágja-e az elnök Zidane utódját.
A bajnokság első három fordulója ideális bemelegítésnek tűnt a nagyobb feladatok előtt, a Getafe, Girona, Leganés hármasugrást 10-2-es gólkülönbséggel abszolválta a Real,
és ami igazán feltűnő volt, hogy az évekig Ronaldo árnyékában tengődő, agyonkritizált Karim Benzema, valamint a győztes BL-döntő után is panaszkodó Bale is kivirult, ketten együtt hét gólt vállaltak a tízből.
Bár a Bilbao elleni 1-1-es döntetlen akár figyelmeztető jel is lehetett volna, az igazi teszt, a tavaszi BL-elődöntős Roma elleni meccs tökéletesen sikerült madridi szempontból, a 3-0-s győzelem után pedig a spanyol lapok egymás múlták felül az ajnározásban.
Az a Roma, amely öt hónapja lesöpörte a Barcelonát a térképről és nem hagyta labdához jutni Lionel Messit, teljesen esélytelen volt az ellen a csapat ellen, amely az 1970-es évek Ajaxát idézte a játékával
- írta az As, míg a Marca azon lelkendezett, hogy ameddig ilyen teljesítményt nyújt a Real, addig nem kell a dicső múltról nosztalgiázni, hiszen a jelen is épp elég fényes.
A diadalmenet azonban nem folytatódott, az Espanyol ellen még sikerült összekukázni egy minimalista 1-0-t, aztán a Real csúnyán behúzta a kéziféket: 0-3 a Sevilla, 0-0 az Atlético és 0-1 az Alavés ellen a bajnokságban, 0-1 a CSZKA Moszkva otthonában a BL-ben, ez volt az utolsó négy találkozó eredménysora.
A krízist feltételező eredménysor láttán felerősödtek a szezon elején is meglévő, majd a Roma-verés után elhalkuló hangok, hogy Ronaldo nélkül ez a Real bizony gyenge, és ismét záporoznak a nevek a spanyol sajtóban, Antonio Conte és a klub korábbi játékosa, Guti is esélyesnek tűnik, ha megüresedne a kispad.
Mielőtt kiveséznénk a mostani lejtmenet okait, azért említsük meg, hogy egy éve ilyenkor a Real ronaldóstul, zidane-ostul a bajnokságban csak három ponttal és három góllal állt jobban, igaz, akkor a portugál az első négy fordulóban nem játszhatott a Szuperkupa-döntőn összeszedett kiállítása miatt.
Nélküle a Levante és a Valencia ellen is csak ikszelt a Real otthon, majd vele a soraiban kikapott a Betistől, és két meccsen csak egy pontot fogott a BL-ben a Tottenham ellen, de a mélypont a londoni zakó előtti bajnoki volt, amikor a története első élvonalbeli idényét töltő katalán kiscsapat, a Girona leckéztette meg.
És akkor az okok: kezdjük azzal, hogy több kulcsember is sérült.
A jobbhátvéd Dani Carvajal nem rendelkezik ugyan Dani Alvest idéző támadópotenciállal, de a szerelőkészsége, a lendülete, az agresszivitása nagyon fontos láncszemmé teszi.
A védelem másik oldalán Marcelo egy brazil szélsővédő minden erényét és hátrányát is felvonultatja, úgy tud a labdához érni, hogy szinte simogatja, de néha elviszi a hév, és elfelejti, hogy vissza is kellene érnie.
Carvajal a CSZKA elleni meccs első félidejének végén kért cserét, Marcelo pedig Sevillában játszott utoljára. Nemcsak hátulról hiányzik fontos ember, az elmúlt négy meccs góltalanságában az is benne van, hogy Isco szeptember végén vakbélműtéten esett át, az Espanyol ellen lépett utoljára pályára.
A Real azóta nem nyert és gólt sem szerzett, Isco végtelenül intelligens passzai és a támadóharmadban bemutatott cselsorozatai nagyon hiányoznak, főleg, hogy Bale és Benzema is kifogyott a gólokból.
Ehhez jön még, hogy a Mundo Deportivo nevű lap szerint
Lopetegui nem tudhatja maga mögött az öltözői vezéreit, Bale, Marcelo, Keylor Navas, Luka Modric és Mariano Díaz is ellene fordult.
Navast összezavarta, hogy a nyakára hozták Thibaut Courtois-t, Marianónak nem tetszik, hogy nem tudja kiszorítani Benzemát annak ellenére, hogy a francia szeptember elseje óta nem szerzett gólt, míg Bale, Modric és Marcelo Zidane-nal ellentétben az új főnöknek úgy tűnik, nem nézi el, hogy néha lecseréli vagy a kispadon kezdeti őket.
És akkor megint visszakanyarodhatunk Zidane-hoz, aki általános vélemény szerint a legjobb hangulatú edzéseket vezette, tudatosan a egyes játékosok, így a csapat erősségeihez igazítva, még jobban felerősítve azokat.
Egy, a sikerek miatt jóllakott csapatot tudott folyamatosan tűzben tartani, és elérte, hogy a játékosok ugyanolyan motiváltak és éhesek legyenek,
miközben úgy igyekezett az öltözői egységet biztosítani, hogy több alkalommal is szembement Pérezzel.
Elég megemlíteni az azóta a Chelsea-ben landoló Kepa esetét, akit az egész spanyol sajtó eladott a Realnak, Zidane mégis ragaszkodott Navashoz. De ugyanilyen következetes volt, amikor Benzema gyengélkedése miatt Robert Lewandowski, vagy Harry Kane nevét dobták be, amikor pedig kirobbant a "Neymar a Realba megy" sztori, ő határozottan kijelentette, nem kérte az elnöktől a brazil sztár leigazolását.
Ha figyelembe vesszük, hogy Pérez a brazil szupertehetség, a 18 éves Vinícius Junior leigazolásakor azt mondta, hogy a klub irányt vált, és szeretné nagyobb szerepet szánni a fiataloknak (Borja Mayoral, Marco Llorente, Jesus Vallejo, Alvaro Odriozola, Mariano, de idevehető még Dani Ceballos vagy Theo Hernández is), akkor érhető, hogy az elnök miért azt a Lopeteguit tette meg edzőnek,
aki utánpótlásvonalon már bizonyított, hiszen a spanyol U21-es és U19-es brigáddal is Eb-t nyert.
Ennek fényében egyből megértjük Zidane döntését is, aki a BL-triplázással úgy érezhette, a missziót teljesítette, és nem akarta magát annak kitenni, hogy az új irány megtépázza az addig gondosan felépített renoméját.
Graham Hunter, az ESPN szakírója nagy igazságot fogalmazott meg, amikor azt pötyögte le, hogy egy csapat átalakítása, finomhangolása mindig bizonytalanságot, valamint nehézséget hordoz magában, és néha fájdalmas tud lenni.
Más kérdés, hogy Pérez nem éppen a türelméről híres, és nem csodálkoznánk, ha a szezont végül nem Lopegetuivel fejezné be a Real.
Mint ahogy azon sem, ha Pérez hirtelen meggondolná magát, és a "hú, de fontosak a fiataljaink" mantrának az lenne a vége,
hogy egyszer csak Real-mezbe öltöztetné Neymart.
