Elrendelte hétfőn a bárok és az éttermek éjjeli zárva tartását a görög kormány egyes, a turisták körében is népszerű országrészekben, miután rekordot döntött a koronavírussal újonnan megfertőződöttek száma. Egy kormányszóvivő azt is bejelentette, hogy újabb korlátozásokat rendelnek el a Balkánról érkező turisták és több európai uniós tagállamból légijáratokon érkezők esetében.


Az éjfél utáni zárva tartásra kötelezett övezetek között van Míkonosz, Szantorini, Korfu, Rodosz és Kréta - közölte Arisztotelia Peloni a televízióban. Ezek a korlátozások már kedden életbe lépnek, egyelőre kéthetes időtartamra.

A Belgiumból, Csehországból, Hollandiából, Spanyolországból és Svédországból repülőn érkező utasoknak augusztus 17-étől háromnaposnál nem régebbi negatív vírustesztet kell bemutatniuk, akárcsak a szárazföldi határokon érkezőknek. Augusztus 16. után legfeljebb 750 ember léphet Görögországba Albániából.

Görögországban a hatóságok tájékoztatása szerint vasárnap 203 új fertőzöttet jelentettek, ez volt a legmagasabb szám a világjárvány kezdete óta. Hivatalos adatok szerint az országban 212 ember halt bele a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19 betegségbe.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: Marco Simoni/Robert Harding Premium/robertharding via AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!