Tök mindegy, hogy az öt vakcina közül melyiket kapjuk


- mondta Zacher Gábor az ATV Híradónak. A szakember korábban fenntartásokat fogalmazott meg a kínai vakcinával kapcsolatban, mint mondta, "azon egyszerű oknál fogva, hogy az ezzel az oltással kapcsolatos eredményeket nem közölték le a kínaiak".

Zacher most viszont már arról beszélt, hogy "a mérleg egyik serpenyőjében a koronavírus-fertőzés, a tüdőgyulladás, a sok szervi elégedetlenség, a lélegeztetőgép, és a halál van, a másikban pedig az a jelenleg öt vakcina, amellyel már Magyarországon is oltanak". Szerinte nem kérdés, hogy az oltás felé billen a mérleg nyelve.

A szakember elmondta: ahogy tanuljuk ezt a betegséget, az embernek meg kell változtatni a véleményét, mert mindegyik oltás jobb, mint a betegség. Egyúttal jelezte, hogy ha nem lesz rövid időn belül átoltottság, akkor még sok ezer magyar belehalhat a koronavírusba.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!