Zacher Gábor szerint egyre gyakoribb, hogy nem covidos esethez riasztott betegről derül ki, koronavírusos. Ehhez az sem feltétlenül szükséges, hogy nehézlégzés vagy bármilyen más, vírusszerű tünet miatt kérjen segítséget a páciens - közölte a Portfolióval.


Nem ritka, hogy sima lábtörésnél, vagy más mentésnél a gyorsteszt mutatja ki a betegnél a koronavírust - tette hozzá, miközben azt is elárulta, hogy éppen egy koronavírusos oltástagadót vittek be, aki a terápiát elfogadta, mert lélegeztetni kellett.

Zacher Gábor kiemelte, fokozódik a járványhelyzet, a szakma pedig továbbra is hiányolja, hogy nem tudják, a koronavírussal kórházban ápoltak közül, mennyi az oltatlan, hányan oltatták be magukat. Így csak egymás közötti információcserére hagyatkozhatnak orvosok.

A tapasztalatok szerint minden öt be nem oltottra jut egy beoltott. Az intenzív terápiára szorulók között minden hetedik-nyolcadik beteg kapott valamilyen oltást.

Gáz, hogy nincsenek hivatalos oltásadatok. Ha látnák a számadatot az emberek, és hogy mennyivel több esélyük lenne így a súlyos betegség elkerülésére, az növelhetné az oltási hajlandóságot.

A hatvani kórház sürgősségi orvosa szerint a koronavírus-járvány eddigi hullámai alatt rengeteg tapasztalat halmozódott fel, már van rutinjuk a vezetőknek, hogy kórházaik melyik részlege ápolja elkülönítetten a koronavírusos betegeket. Nem vállalkozott annak megtippelésre, mekkora lehet a negyedik hullám. Mint mondta, az jó lett volna, ha nem 3 millió oltatlannal vágunk neki az őszi-téli időszaknak.

Koronavírus - Még több hír a témában

44 covidos beteg hunyt el hétfőn Magyarországon

A Covid-19 miatt kipusztulhatott az egyik influenza vírustörzs

A Portfolio információi szerint egyébként múlt hétig minden koronavírusos beteget a megyei, centrumkórházakba kellett vinniük a mentőknek, de az enyhe, középsúlyos ellátást igénylőket már a helyi kórházakba viszik, speciálisan elkülönített Covid-osztályokra. A súlyos esetek továbbra is a megyei kórházak intenzív részlegeire kerülnek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!