Nyilvánosan kér bocsánatot a Vígszínház társulatának két tagja, Bach Kata és férje, Wunderlich József a színész szombaton közzétett Facebook-posztjában. A pénteken megjelent cikkünkben Bach Kata azt nyilatkozta, nem tapasztalt toxikus légkört, illetve Eszenyi Enikő részéről verbális erőszakot és agresszív vezetői stílust a Vígszínházban, ezután szombaton két Facebook bejegyzést is kitett. Az elsőben kiállnak a kollégáik mellett, akiket abúzus ért:

Sokkoltak az elmúlt nap történései, mert velem, úgy érzem, nem történtek ilyen borzalmas dolgok a Vígszínházban […] Most viszont eljött az idő, amikor ki kell jelentenem nyilvánosan, hogy mindenki mellett kiállok, akit bármiféle abúzus ért a színházban

- olvasható posztjukban.

Egy másik, szintén szombati posztban pedig bocsánatot kérnek azoktól a kollégáiktól, akiket a tegnapi nyilatkozatukkal megbántottak:

Sok információról nem tudtunk, ami félrevezetett minket, de ez nem Hegyi Barbara és nem Csőre Gábor hibája.

- írják egyebek között, és összefogásra buzdítanak.

Bach Kata: Nem tapasztaltam toxikus légkört a Vígszínházban

Bach Kata, Szilágyi Csenge és Ember Márk is reagált az Eszenyi Enikő vezetésével kapcsolatban megjelentekre. Van, aki szerint a társulati szavazás nem is volt rendes szavazás.

Kiemelt kép: Szigetváry Zsolt / MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!