Hétfőn 11 órától a Duna Arénában tartotta meg a 2022-es budapesti vizes-világbajnokság záró sajtótájékoztatóját az esemény szervezőbizottsága.

Az első megszólalók közül Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár és Fürjes Balázs FINA elnökségi tag egyaránt kiemelte, hogy Husszein al-Musszalam, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA kuvaiti elnöke köszönetet mondott Magyarországnak azért, hogy ilyen rövid idő alatt meg tudta szervezni a a világbajnokságot.

Kapcsolódó

Sportdiplomáciában dupla sikert ért el a magyar vízilabda

Molnár Tamás és Kemény Dénes is FINA-bizottsági elnök lett.

Lehet is ok a hálára, hiszen vizes vb-t Magyarországon kívül még senki sem hozott össze négy hónap alatt, ezért az sem csoda, hogy

a FINA-elnök a valaha volt legjobb vizes világbajnokságnak nevezte a 2022-es budapestit.

A két sportvezető és külön köszönetet mondott a szervezésben résztvevő valamennyi munkatársnak, és az önkénteseknek, továbbá beszámolt arról is, hogy a vb

  • 77 ezer vendégéjszakával segítette a covid után magára találó magyar turizmust,
  • nagyjából két milliárd emberhez jutottak el a vb hírei, televíziós és internetes mozgókép és fotó beszámolói.

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke nem akarta megismételni az előtte szólók mondandóját, ezért rövidre fogta a beszédét, amely végén mégis tudott váratlant húzni.

Szántó Dávid a vb operatív igazgatója, direkt megkért, hogy ne ezzel kezdjem a beszédemet, de azért mégis elmondom, még szerencse, hogy Milák Kristófnak a medencében kell gyorsnak lenni, ezért elnézhetjük neki a mostani 23 perces késését, reméljük a jövőben jobban figyel erre is

- utalt az elnök viccesen arra, hogy a 100-on és 200-on is aranyat nyerő, utóbbin fantasztikus világcsúcsot úszó zseniális sportolónak van még miben fejlődnie, hiszen a parlamenti fogadáson Orbán Viktor miniszterelnököstől a teljes állami vezértkart várakoztatta meg majd tíz perccel, most pedig vagy száz médiamunkás, magas rangú sportvezető mellet a saját sportolótársait.

Varga Jennifer / 24.hu Fina Vizes Világbajnokság férfi vízilabda döntő és záró ünnepség 2022. július 3-án a Hajós Alfréd Uszodában.

Szántó Dávid ezt követően ünnepélyesen átadta ugyanazt a vb-n készült személyes fotókat tartalmazó emlékképet a jelen lévő magyar sportolóknak, amelyet minden akkreditált résztvevő ajándékként hazavihetett Budapestről.

Eredetileg májusban rendezték volna a világbajnokságot Fukuokában, amelyet tavalyról halasztottak el, de a nemzetközi szövetség február elején közölte, hogy az eseményt tovább halasztják, és Fukuoka 2023-ban lesz házigazda, a 2023 novemberére kiírt dohai vb-t pedig 2024 januárjára halasztják. Február 7-én aztán azt is bejelentette a FINA, hogy az újonnan kiírt 2022-es vb-nek Budapest lesz a házigazdája, illetve központja.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!