Mélyül a szegény és a gazdag országok között a koronavírus elleni vakcinákhoz való hozzájutásban tapasztalt egyenlőtlenség, és kezd "groteszkké válni" - jelentette ki hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, aki figyelmeztetett arra is, hogy a vírus még több évre túszul ejtheti a világot.


Januárban kijelentettem, hogy a világ katasztrofális erkölcsi kudarc szélére kerül, ha nem hoznak sürgős intézkedéseket a Covid-19 elleni vakcinák méltányos elosztásáért. Rendelkezésünkre állnak az eszközök, hogy elkerülhessük ezt a kudarcot, de megdöbbentő látni, milyen kevés történt azért, hogy ezt elkerüljük

- mondta genfi sajtótájékoztatóján Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz. Napról napra mélyül a gazdag országokban, illetve a COVAX keretében beadott oltások száma közötti különbség, és ez napról napra groteszkebb - tette hozzá a főigazgató. A WHO kezdeményezésére létrehozott COVAX nemzetközi program feladata, hogy idén közel 200 ország és terület lakosságának 20 százalékát ellássa védőoltással, és pénzügyi segítséget nyújtson 92 alacsony jövedelmű országnak.

Azok az országok, amelyek most a fiatalabb, egészséges és a Covid-19-fertőzés kockázatának kevésbé kitett embereket oltják, ezt más országok egészségügyi dolgozóinak, idős embereinek és más kockázatnak kitett csoportjainak a rovására teszik

- hangsúlyozta a WHO főigazgatója. A szegényebb országok felteszik a kérdést: vajon a gazdag országok valóban azt mondják, amire gondolnak, amikor a szolidaritásról beszélnek. A vakcinák méltánytalan elosztása nem csupán erkölcsi vétség. Gazdasági és járványügyi téren egyaránt önpusztító - tette hozzá Tedrosz.

Egyes országok a teljes lakosságukat beoltják, míg más országoknak semmijük sincs. Ez rövid távon biztonságot adhat, de ez hamis biztonságérzet

- mondta. Minél jobban terjed a Covid-19, minél több variáns kering és jelenik meg, annál nagyobb valószínűsége, hogy a létező védőoltások nem lesznek hatásosak - magyarázta a főigazgató.

Az AFP francia hírügynökség számításai szerint több mint 430 millió adag védőoltást használtak fel eddig a világban, ennek több mint egynegyedét az Egyesült Államokban. Izrael áll első helyen az immunizálásban, a lakosság közel 60 százaléka megkapta már legalább az első adagot.

Az alacsony jövedelmű országokban csak a világban felhasznált vakcinák 0,1 százalékát adták be,míg a világ lakosságának 16 százalékát kitevő magas jövedelmű országokra a beadott vakcinát több mint fele jutott.

Ha nem vetünk véget a lehető leggyorsabban ennek a pandémiának, még számos évre túszul ejthet bennünket. Ezért mondjuk, hogy a vakcinák megosztása minden ország érdeke - hangsúlyozta Tedrosz. A WHO vezetője szorgalmazta, hogy minél gyorsabban növeljék a vakcinagyártást.

Eddig az AstraZeneca volt az egyetlen cég, amely vállalta, hogy nem húz hasznot a világjárvány alatt a Covid-19 elleni vakcinájából - jelentette ki.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!