A gazdag országok kapják a készlet javát


- sérelmezte a WHO főigazgatója.

Tedrosz sürgette ezeket az államokat és a gyógyszergyártócégeket, hogy hagyjanak fel a COVAX nemzetközi kezdeményezés rovására kötött kétoldalú megállapodásokkal. A WHO által létrehozott COVAX program kezdettől fogva szorgalmazza a védőoltás méltányos elosztását, és fellép annak érdekében, hogy a kis és közepes jövedelmű országok egyenlően részesüljenek a koronavírus elleni vakcinákból.

A WHO a héten közölte, hogy a COVAX kezdeményezéshez a 2021-re igényelt hétmilliárd dollárból hatmilliárd már összegyűlt. A pénzből segítenek az oltóanyag beszerzésében 92 fejlődő országot, amelyek saját erőből korlátozottan, illetve egyáltalán nem lennének képesek erre.

Eddig az olyan tehetős országok, mint az Egyesült Államok, az EU-tagállamok, Svájc és Izrael áll az elsőként vakcinához jutó országok lajstromának élén.

Világszerte eddig csaknem 88 millióan fertőződtek meg koronavírussal, és mintegy 1,9 millió ember esett áldozatul a kórnak. Több országban ismét megugrott a fertőzöttek száma az utóbbi hetekben. Tedrosz ismételten sürgetett mindenkit a járványügyi korlátozások, illetve a távolságtartási szabályok tiszteletben tartására a fertőzés feltartóztatása érdekében.

A vírus riasztó ütemben terjed egyes országokban. A baj az, hogy kezdett megszokássá válni a szabályok be nem tartása. Ez viszont a vírusnak lehetőséget enged a terjedésre

- tette hozzá.

Koronavírus - Még több hír a témában

Arra készülnek, hogy akár másfél millió embert be lehessen oltani egy hétvége alatt

Ha hirtelen lenne megfelelő mennyiségű oltóanyag.

Azonosították Romániában az új vírustörzset

Újabb rekordot döntött az új fertőzöttek száma Nagy-Britanniában


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!