Szóváltásba keveredett az Európai Néppárt hétfő esti frakcióülésén a fideszes Szájer József, valamint Manfred Weber frakcióvezető és Daniel Caspary, a német Kereszténydemokrata Unió delegációvezetője - írja a Népszava, amelynek forrásai szerint erősen megcsappant a fideszesek esélye arra, hogy alelnököt küldhessenek az Európai Parlamentbe. Az EP alelnöki posztjára Járóka Líviát és Kósa Ádámot is javasolja a Fidesz delegációja.


Szemtanúk szerint a vita azután robbant ki, hogy Szájer hosszú beszédet tartott, amiben kifejtette, hogy a Néppártnak határozottan el kell utasítania a szociáldemokrata Frans Timmermans jelölését az Európai Bizottság élére. Szerinte az Angela Merkel által is előterjesztett javaslat a Néppárt elemi érdekeivel megy szembe.

Caspary a bírálatot visszautasította, és a fideszesek szemére vetette, hogy nem csak visszavonták támogatásukat a Néppárt vezető jelöltjének választott Webertől, hanem még kampányoltak is ellene az EP-választás előtt. Weber pedig azt mondta: ne kérjék számon a párton az egységet azok, akik megbontották azt. (Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!