Fucsovics Márton fordulatos mérkőzésen, döntő szett tie-breakben győzte le a háromszoros Grand Slam-bajnok Stan Wawrinkát, így bejutott az Australian Open harmadik körébe, ahol majd a 14. kiemelt Milos Raonic lesz az ellenfelet. A korábban a világranglistán harmadik ellenfél elismerően nyilatkozott a magyar teniszezőről.

Kapcsolódó

Fucsovics őrületes meccsen ejtette ki a háromszoros Grand Slam-győztes Wawrinkát

Az ellenfélnek három meccslabdája volt, mégis a magyar teniszező jutott tovább.

Jól küzdött, kemény játékos, megérdemelte a győzelmet.

Ami engem illet, néha nyer az ember, néha veszít. A rövidítésben 6-1-nél egy kicsit elbizonytalanodtam, talán túlságosan jól akartam megjátszani a labdákat, nem teljesen készítettem elő az ütéseimet, és elkezdtem hibázni" - mondta a svájci, aki az utolsó hét labdamenetben öt rontott ütést mutatott be.

Összességében 73 ki nem kényszerített hiba került a neve mellé, melyekből 43-at egyik erősségével, az egykezes fonákkal követett el, írja az MTI.

sofascore.com

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!