A Klubrádiónak Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program vezetője azt mondta, az emlékműről hozott kormánydöntés előtt szükségtelen lett volna lefolytatni egy terméketlen publikus vitát. Az emlékhelyre szükség van, közéleti vitára nincs. Éspedig azért, mert azok a Trianon 100. évfordulójára tervezett emlékhelynél kevésbé megosztó ügyekben sem termékenyek. Mint mondta, ezt igazolja a tervek bejelentése után kialakult vita.

Számára megdöbbentő, hogy vannak, akik úgy vélik, nincs szükség egy hasonló emlékhely kialakítására a trianoni békediktátum századik évfordulóján. Budapest, 2019. április 12. A Steindl Imre Program által közreadott, a trianoni békediktátum századik évfordulójára, a Kossuth tér közelébe tervezett Nemzeti Összetartozás Emlékhely (részletének) látványterve. Az Alkotmány utca Kossuth tér felé esõ száz méteres szakaszára tervezett emlékmû a Steindl Imre-program részeként valósul meg. MTI/Steindl Imre ProgramMTI/Steindl Imre Program

A kormány döntött az árokról

Wachsler Tamás azt mondta, arról, hogy az emlékhelyen a Trianon előtti Magyarország helységnevei szerepeljenek, és hogy azt az Alkotmány utca torkolatában állítsák fel, illetve süllyesszék a földbe, a kormány döntött. Tervpályázat azért nem volt, mert a helyszín műszaki paraméterei és rendeltetései - így az, hogy az Alkotmány utca tüntetési útvonal - meghatározták, milyen emlékhelyet lehet megvalósítani. Ilyet.

Budapest, 2019. április 12. A Steindl Imre Program által közreadott, a trianoni békediktátum századik évfordulójára, a Kossuth tér közelébe tervezett Nemzeti Összetartozás Emlékhely (részletének) látványterve. Az Alkotmány utca Kossuth tér felé esõ száz méteres szakaszára tervezett emlékmû a Steindl Imre-program részeként valósul meg. MTI/Steindl Imre Program
MTI/Steindl Imre Program

Közbeszerzést a nemzetbiztonsági kockázatok miatt nem írható ki a beruházásra. A kivitelező ugyanis adatokat fog kapni a Kossuth téri biztonsági rendszerről, az ott működő kamerahálózatról is.

TGM: a trianoni árok valódi árokásás

A földbe süllyesztett ötmilliárdos létesítményt el kellene felejteni.

Arról, hogy miért az 1913-as helységnévtár szerinti településneveket vésik fel az emlékműre, miközben azok jelentős részében már száz éve is kisebbségben éltek magyarok, Wachsler Tamás azt mondta, ez így kerek egész, szép tiszta, világos alap.

Budapest, 2019. április 12. A Steindl Imre Program által közreadott, a trianoni békediktátum századik évfordulójára, a Kossuth tér közelébe tervezett Nemzeti Összetartozás Emlékhely (részletének) látványterve. Az Alkotmány utca Kossuth tér felé esõ száz méteres szakaszára tervezett emlékmû a Steindl Imre-program részeként valósul meg. MTI/Steindl Imre Program
MTI/Steindl Imre Program

Gerő András: Városok helyett magyar családokkal emlékezzünk Trianonra!

Gerő András történész szerint a Trianon emlékhely létrehozása helyes, de a megvalósítás félrevisz, ezért más megoldást javasol. Vélemény.

Csíkszépvíz, 2019. április 23. Tóth László Magyarország csíkszeredai fõkonzulja (j) és Ferencz Tibor Csíkszépvíz polgármestere köszönti otthonában az ezen a napon százéves Geréd Margitot az erdélyi Csíkszépvízhez tartozó Csíkborzsován 2019. április 23-án. A szintén Csíkszépvízhez tartozó Csíkszentmiklóson 1919-ben magyar állampolgárként született Marcsa néni az 1920-as trianoni békediktátummal elvesztette magyar állampolgárságát, az 1940-es második bécsi döntéssel másodszorra is megkapta, majd az 1947-es párizsi békeszerzõdéssel újra elvesztette azt. Geréd Margit a századik születésnapján vehette át a magyar Honosítási Okiratot és lett úra magyar állampolgár, kettõs állampolgársággal. MTI/Veres Nándor

100 év alatt harmadszor lett magyar - fotók

Az éppen 100 éve, 1919. április 23-án született Geréd Margit kettős állampolgár lett.

Nem akartak szűrőket, mert bármilyen alapon szelektálnak, az kritikákat válthatott volna ki. Ha például csak a száz évvel ezelőtti magyar többségű települések nevét helyezik el, akkor érkezhetett volna kifogás, hogy miért nem csak azokat tüntetik fel, ahol most is többséget alkotnak a magyarok.

Budapest, 2019. április 12. A Steindl Imre Program által közreadott, a trianoni békediktátum századik évfordulójára, a Kossuth tér közelébe tervezett Nemzeti Összetartozás Emlékhely (részletének) látványterve. Az Alkotmány utca Kossuth tér felé esõ száz méteres szakaszára tervezett emlékmû a Steindl Imre-program részeként valósul meg. MTI/Steindl Imre Program
MTI/Steindl Imre Program

Horvát települések nevei nem lesznek fenn, az előzetes látványterv Zágráb nevével hibás volt. Wachsler Tamás szerint az emlékművön nem lesznek irredenta jelképek, ezért nem tüntetik fel a korabeli és a mai Magyarország határvonalait sem.

Engedély nélkül bonthatnak az Agrárminisztérium épületéből a Trianon-emlékmű építői

A Kossuth téri Agrárminisztérium műemlék épületének egy része simán áldozatul eshet az emlékárok beruházásnak.

Kiemelt kép: A Steindl Imre Program által közreadott, a trianoni békediktátum századik évfordulójára, a Kossuth tér közelébe tervezett Nemzeti Összetartozás Emlékhely látványterve. MTI/MTI Fotószerkesztõség/Steindl Imre Program


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!