A Veszprém és a magyar kézilabda-válogatott korábbi edzője, Ljubomir Vranjes nemrég nyilatkozott az egyik német podcastben, ahol arról beszélt, hogy a politika és az idősebb játékosok csinálták ki a magyar topklubnál. A mindkét posztjáról ősszel menesztett, majd azóta már a Kristianstadot irányító szakembert könyvet is ír, amely az év végén készül el, és amelyben majd elmesél pár piszkos történetet.

Vranjest a politika és idős játékosok csinálták ki Veszprémben

Kemény dolgokat árult el az edző magyarországi szerepvállalásáról, de készül egy könyv is, amelyben piszkos ügyekről ír.

A könyv téma volt a Sport TV podcastjében, a Kézi vezérlésben, ahol Ágai Kis András és Borsos Attila beszéltek róla. Borsos megjegyezte, ő azért még megvárná, mi és mekkora terjedelemben jelenik meg a veszprémi időkről, de hozzátette nem Vranjes az első svéd, aki idejön, felmarkolja a nagy fizetést, majd visszanézve negatív dolgokat mond a magyar viszonyokról. Szerinte ez nem túl elegáns.

Az is igaz, hogy az sem árt, ha néha valaki görbe tükröt tart nekünk, hogy lássuk magunkat kívülről, mert lehet azért van benne igazság, hogy nem mindent csinálunk tökéletesen

- mondta Borsos, amire Ágai Kis azt felelte, ő biztos abban, hogy sok igazság van Vranjes szavaiban, ugyanakkor számára visszatetszést kelt, hogy bár szimpatikus edzőként érkezett a svéd, szerinte minimális önkritikát sem gyakorolt, mert nem beszélt arról, hogy ő mit rontott el.

Amit szakértőként, vagy sima nézőként is megállapíthatunk, hogy Vranjes keze alatt nem játszott jól a Veszprém. Csak nagyon ritkán ahhoz képest, hogy mit vártunk tőlük. Én személy szerint nem láttam azt az előremozdulást, vagy azt az irányt, amiket felvázolt Vranjes. Itt volt több, mint egy évig, és én nem láttam az előrelépést ebben. Oké, a türelem kell egy edzőnek, de valami jeleket kell mutatni

- mondta Borsos.

Szerinte túlságosan bízott abban mindenki, hogy Lubomir Vranjes akkora edző, hogy majd minden problémát megold Veszprémben és a válogatottnál is, csakhogy kiderült, hogy egy ilyen típusú szakembernek, mint amilyen a svéd is, nem megy a kettős szerepvállalás. Ezt amúgy Vranjes is belátta, mert korábban mondott olyat, hogy többet nem lesz edző egyszerre egy válogatottnál és egy klubcsapatnál.

A Sport TV podcastjét itt lehet meghallgatni.

Nyitókép: MTI/EPA/Focke Strangmann


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!