Szerinte a kegyelmi botrány kirobbanását követően szervezett influenszertüntetés egyfajta korszakváltást jelentett a hazai politikában, hiszen a tartalomkészítők olyan tömeget tudtak összehozni, amekkorára egyetlen ellenzéki szereplő sem volt képes korábban.


A Második Reformkor elnöke az Indexnek adott interjút. A beszélgetés során szóba került az elmúlt hónapokban több tüntetést is szervező politikus, Magyar Péter is.

Vona Varga Judit exférjét illetően is megfogalmazott néhány gondolatot. Véleménye szerint a kegyelmi botrány kirobbanását követően szervezett influenszertüntetés egyfajta korszakváltást jelentett a hazai politikában, hiszen a tartalomkészítők olyan tömeget tudtak összehozni, amekkorára egyetlen ellenzéki szereplő sem volt képes korábban. Az elnök szerint Magyar Péter is ennek az okozata.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!