Az Európai Bíróságnak döntenie kell Magyarország és Lengyelország kéréséről abban, hogy ez a feltételrendszer jogilag megfelelő. Megnézzük majd az ítélet eredményét és beépíthetjük ezt az iránymutatásunkba


- mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az uniós csúcson az Euronews szerint.

Von der Leyen hozzátette, egyetlen ügy sem vész el, hiszen január óta rögzítik a kérdéses eseteket. És intézkedéseket sem hoznak a bírósági ítéletig. Azonban az értesítési periódus elindulhat, vagyis leveleket küldhetnek az érintett kormányoknak.

Ez azt jelenti, hogy addig nem indul eljárás Magyarország ellen a kondicionalitási mechanizmussal, amíg a bíróság nem dönt róla. A bíróságnak azért kell döntenie, mert Magyarország és Lengyelország hivatalos véleményt kértek, hogy megfelel-e az uniós jognak a mechanizmus működése. Ezt azért tehették meg, mert eleve része volt az alkunak, amelyet német közvetítéssel kötöttek az uniós költségvetés vétójánál. A bíróság döntése után az alku szerint a bizottságnak még egy iránymutatást is el kell készítenie, mire elindulhat az eljárás, amely így is hónapokig fog tartani.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le! Az Európai Unió legfontosabb politikai eseményeiről hetente értesülhetsz hírlevelünkből.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kedves Olvasónk!

Már csak egy kattintásra van szükség, hogy megerősítsd feliratkozási szándékodat! Amennyiben nem kapod meg megerősítő e-mailünket, kérünk, ellenőrizd a levélszemét mappádat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!