A Magyar Időknek Volner János, a Jobbik volt alelnöke azt mondta: egykori párttársai egyre gátlástalanabb eszközöket vetnek be egymás ellen, a frakcióban gyászos a hangulat, mindenki retteg, ki lesz a következő. Szerinte a mostani helyzet sokkal "gyilkosabb", mert nem újságírók által kiszagolt ügyek kerülnek elő, a párt belső körei szivárogtatnak.


Szávayt leszedték, de ennek az egész folyamatnak még nincs vége

- mondta a lapnak Volner János, aki szerint Szávay István után többen távozni fognak a frakcióból. Az nem árulta el, kikre gondol.

Négyen mehetnek el maguktól a Jobbikból, de van további három személy, akiket Szávayhoz hasonlóan leszednek.

A volt alelnök arra számít, hogy a további botrányok a vezetést is érinthetik. Ennek némiként ellentmond, hogy szerinte a pártszakadás után már csak azok maradtak, akik gyakorlatilag bármire hajlandóak - mondta a Mi Hazánkhoz átigazolt képviselő.

Korábban a Jobbik többször cáfolta Volner állításait. Tudatták, a párt a bíróságon folytatja volt alelnökével, beperlik, megelégelték hazudozásait a volt alelnöknek, aki

manapság a kormánymédia első számú celebjeként tetszeleg, ahelyett, hogy Novák Előd új pártjának gazdasági kabinetjét fejlesztené…

Kiemelt kép: 24.hu / Neményi Márton


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!