Döbbenetes dolgokra bukkantak az FBI nyomozói, amikor házkutatást tartottak egy arizoniai holttest-adományozó központban.

Ezekben a központokban az emberek felajánlhatják elhunyt hozzátartozójuk testrészeit, azok pedig cserébe ingyen elszállítják tőlük. A begyűjtött maradványokat a központok olyan intézményeknek adják tovább, amelyek oktatási, nevelési vagy gyakorlati céllal felhasználják.

Most azonban kiderült, hogy az arizoniai Biological Resource Center nem éppen rendeltetésszerűen tartotta az elhunyt emberek testrészeit. A nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint egy 2014-es razzián a nyomozók azt látták, hogy

szanaszét hevernek az emberi maradványok, halomba egymásra dobálva, és azt sem lehetett tudni, melyik elhunythoz mi tartozik. Vödrökben tárolták külön a fejeket, a karokat és a lábakat, egy fagyasztó pedig tele volt levágott férfi nemi szervekkel. Ennél is megdöbbentőbb volt az a test, amelyhez egy másik testhez való fejet varrtak.

A központot 2015-ben vezető Stephen Gore könnyes szemmel bűnösnek vallotta magát, és beismerte, hogy az elhunyt családtagok beleegyezése nélkül tárolta és használta így a testrészeket, ráadásul gyakran már fertőzötten adta el a maradványokat. Csak azt tudta felhozni a védelmére, hogy olyan üzletágban dolgozott, amihez nem voltak útmutatások vagy formális szabályzatok.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>