Végh László, Sümeg fideszes polgármestere megúszta az ellene indult méltatlansági eljárást. A bizalmi szavazás augusztus 12-én zajlott le az önkormányzatban, amiről a 24.hu is beszámolt, az ügy azonban ezzel nem ért véget. A Veszprém megyei város oldalán megjelentett közlemény szerint a jegyző a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult "adatvédelmi incidens" miatt. Egy helyi ellenzéki politikus ugyanis kiszámolta, hogy az indítvány csak abban az esetben bukhatott el, ha az érintett, a polgármester is ellene szavazott.


A méltatlansági eljárást az ellenzéki Élhetőbb Városért Egyesület (ÉVE) kezdeményezte Végh Lászlóval szemben, miután nyilvánosságra került, hogy a Pénzügyminisztérium szabálytalanságok miatt két uniós beruházás esetében is visszafizettette a várossal a támogatások teljes összegét. A 120 millió forintos visszafizetési kötelezettség megítélését az is súlyosbította, hogy arról a testület fideszes képviselői is csak kerülőúton szereztek tudomást, a polgármester senkit sem tájékoztatott a büntetésekről. Az egyesület az anyagi kár mellett azt is az indítvány okai közé sorolta, hogy a polgármester élettársának hamis érettségije miatt a város nevéhez egy országos botrány kapcsolódott.

A három önkormányzati képviselővel rendelkező ÉVE a szavazás előtt nyílt levélben arra kérte a polgármestert, hogy személyes érintettsége miatt ne vegyen részt a indítvánnyal kapcsolatos döntésben.

A testületnek a három ellenzéki képviselő mellett jelenleg a polgármesterrel együtt öt fideszes tagja van, mivel a kormányoldal egyik önkormányzati képviselője a nyár elején visszaadta a mandátumát, pótlásáról pedig eddig nem gondoskodtak. Amennyiben Végh nem szavazott volna, nem lett volna meg a minősített többség az indítvány elutasításához.

A méltatlansági indítványt az önkormányzati törvénynek megfelelően zárt ülésen tárgyalták. A jegyzői közlemény szerint a zárt ülésen meghozott döntés nyilvánosságát biztosítani kell ugyan, de "az ott elhangzottak, illetve az, hogy ki hogyan szavazott, milyen szavazati aránnyal döntött a testület, nem képezheti nyilvános adatok körét". A jegyző meg is nevezte Kovács Mihályt, az Élhetőbb Városért Egyesület elnökét, aki - bár nem tagja a testületnek - a szavazás után fél órával közzétette Facebook-oldalán a voksolási arányokat.

Kovács szerint nevetséges próbálkozás, hogy a városvezetés az ombudsmanhoz fordul. A ÉVE elnöke a 24.hu-nak azt mondta, miután a döntés kimenetele nyilvános volt, a sümegi képviselő-testület összetétele alapján még egy általános iskolás is azonnal rájött volna, ki hogyan szavazott.

Az eredmény csak 5:3 lehetett. A három ellenzéki előterjesztővel szemben ugyanis minden fideszes szavazatra szükség volt, hogy meglegyen a minősített többség.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!