Kivizsgálja Rákay Philipék lakáscsere szerződését az I. kerületi önkormányzat - közölte a polgármester az RTL Híradóval.

V. Naszályi Márta azután nyilatkozott erről, hogy a 24.hu beszámolt róla, hogy a Magyar Televízió volt vezérigazgató-helyettese és felesége úgy jutott egy 60 négyzetméteres, kétszobás ingatlanhoz a budai Várban a Bécsi kapu tér egyik felújított műemléképületében, hogy azért cserébe egy 24 négyzetméteres, földszinti, egyszobás lakást adtak. A kerülettől kikért szerződésekből derült ki, hogy a 39 ezer forintos bérleti díjú vári ingatlanért Rákayék egy VIII. kerületi Kálvária téri kis lakást adtak.

Kálvária téri kis lakáson át a Várba: így jutottak önkormányzati ingatlanhoz Rákay Philipék

A Fidesz-gyűlések egykori házigazdája, illetve a felesége Kálvária téri, 24 négyzetméteres lakást adott a Bécsi kapu téri bérlakásáért cserébe.

Az I. kerület polgármestere szerint felmerülhet a gyanú, hogy ez fiktív szerződés volt.

V. Naszályi Márta azt mondta:

Lesz vizsgálat. Minden, pillanatnyilag meglévő lakásunknak a bérleti szerződését, az egész aktát már átvizsgáltuk. Egy előzetes vizsgálaton már az egész kupac átesett. Azokat az aktákat, amelyekkel kapcsolatban felmerültek kételyek, azokat további vizsgálatra félretettük, és elkezdjük szépen feldolgozni őket

Mint azt megírtuk, a csereügylet külön érdekessége, hogy kevesebb mint két hónap alatt háromszor is gazdát cserélt a Kálvária téri cserelakás, majd kikötött annak eredeti tulajdonosánál. Miközben Rákay azt állította, hogy az ingatlant a vári lakás bérlője választotta ki

Kiemelt kép: MTI / Varga György


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!