Vizsgálatot indított a brit posta, amikor napvilágot látott egy videó, amelyben több postásuk is zavartan támolyog, miután hasisos sütit tettek - írja a Daily Mail.


A lap szerint korábban kivittek egy csomagot a dél-londoni Claphamben, de a házban nem lakott senki, így nem is vették át a küldeményt. Mivel a feladó nevét sem tüntették fel, visszaküldeni sem tudták a csomagot. Egy hónapot vártak, és miután senki sem jelentkezett, felbontották a csomagot, ekkor látták, hogy brownie-k vannak benne, amiket kiosztottak a postásoknak.

A postások ezután mentek volna a dolgukra, de nem tudtak kijutni a kézbesítő irodából. Kiderült ugyanis, hogy a sütemények tele voltak hasissal, és úgy beálltak, hogy csak támolyogtak az épületben, és mindenféle sületlenséget hordtak össze.

Egyik kollégájuk felvette a postások szerencsétlenkedését, és kedden közzétette az Instagramon. Ezen tisztán kivehető, hogy a dobozon a Dank Bakery logója szerepel, a cég leírása alapján "gyógysüteményekkel" foglalkozik.

A videó megjelenése után nem sokkal viszont törölték a fiókot, de a Daily Mail cikkében megnézhet néhány fotót. A lap szerint az 57 másodperces felvételből az is kiderült, hogy a brownie-kat reggel fél hat és fél nyolc között fogyasztották el.

A brit posta szóvivője elmondta, hogy vizsgálatot indítottak a videóval kapcsolatban, az eredmények tükrében döntik el, hogy szükség van-e további lépésekre.

A szóvivő jelezte, hogy mindig a legmagasabb színvonalú munkát várják el a postásaiktól, akiknek a magatartásukra is ügyelniük kell.

A postások akár fegyelmit is kaphatnak, de nem azért, mert véletlenül betéptek, hanem mert nem tartották be a kézbesítési vagy visszaküldési cím nélküli küldemények esetében szükséges eljárást.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!