Egy kisteherautót állítottak le az észak-rajna-vesztfáliai Lüdenscheid rendőrei egy közúti ellenőrzés alkalmával. A sofőrnél azt akarták megvizsgálni, hogy fogyasztott-e kábítószert, annak jeleit vélték rajta felfedezni, ezért vizeletmintát kértek tőle. Ehhez adtak is neki egy poharat, majd elvonult a férfi a bokrok közé - írta a Spiegel, de innen átadjuk a szót a rendőrségi közleménynek, mert egyszerűen csodálatos:


Szokatlanul hosszú időre volt szüksége, és visszatérve kissé szégyenkezve érkezett vissza azzal a bizonyos tartalmú pohárral.

És hogy mi volt az a bizonyos tartalom?

A férfi valamit nagyon félreérthetett, ugyanis vizeletminta helyett, spermamintát adott a rendőrök kezébe.

A közlemény szerint a rendőrök nem estek ki a szerepükből, legalábbis erre enged következtetni, hogy azt mondták a sofőrnek, ez a minta használhatatlan, így nyálmintát vettek inkább tőle. Ami negatív volt, így "a férfi megkönnyebbülten mehetett is tovább" - olvasható a közlemény végén.

Kiemelt kép: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!