Továbbra is gőzerőkkel folyik a kutatás a Piru-tónál eltűnt Naya Rivera után. A hatóságok szerint nem sok esély van arra, hogy élve megtalálják.

Eddig ezeket az információkat lehet tudni eltűnéséről:

  • négyéves fiával hajót béreltek a tóra, de a hatóságok később csak a kisfiút találták meg a járműben,
  • Rivera ismerte a helyet, évek óta jártak ide, rendszerint azokon a napokon, mikor kevés fürdőző volt körülöttük,
  • az is kiderült, hogy évek óta rengeteg a fulladásos haláleset a tónál, mivel a víz hideg, erős széllökések vannak, a vízben található növényzet pedig kimondottan veszélyes,
  • a helyi hatóságok szerint a zavaros víz és a búvárok számára nehéz körülmények kvázi olyanná teszik a keresést, mintha egy tű nyomára próbálnának rábukkanni egy szénakazalban.

1994 óta rengeteg a haláleset a tónál, ahol Naya Rivera eltűnt

A színésznő állítólag évek óta itt pihengetett.

A TMZ friss cikke szerint már vízalatti robotokkal próbálnak a színésznő holttestének nyomára bukkanni, miután egy nehezen azonosítható, sötét színű formát találtak a tóban. A távolról irányítható mechanikus eszköz segítségét vetették be, egyelőre több információt nem osztottak meg a művelet sikerességéről vagy épp sikertelenségéről.

Szintén a lap közölt egy fotót arról, hogy Rivera anyja és testvére is ellátogatott a helyszínre:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

TMZ (@tmz_tv) által megosztott bejegyzés, Júl 11., 2020, időpont: 1:20 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Frederic J. BROWN / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!