A Decsi Tamás, Gémesi Csanád,Szatmári András, Szilágyi Áron összeállítású válogatott a budapesti BOK-csarnok telt házas nézőtere előtt esélyeshez méltóan 45:29-re legyőzte Iránt a negyeddöntőben. A három napja egyéni ezüstérmet szerző Szatmári András és Szilágyi Áron is 5:3-as győzelemmel kezdett, Gémesi ugyan egy tussal kikapott az egyéniben négyes döntőbe jutó Modzstaba Abedinitől, de az első kör utáni 15:12 megnyugtató nyitány volt.

Aztán villant a magyar kard, a második három asszóban csak négy tust engedélyeztek ellenfelüknek a magyarok (30:16) és innen simán hozta a kötelezőt a magyar csapat.

Szatmári András: A kardválogatott akkor vív kiemelkedően, ha Szilágyi Áronnak és nekem is napom van

A 27 év után 2017-ben egyéni világbajnok címet szerző kardozó példaértékű szeretettel és tisztelettel beszél sportágáról, mestereiről és a magyar tradíció jelentőségéről. Interjú.

Szatmári a világbajnokság előtt azt nyilatkozta honlapunknak, hogy a férfi kardcsapatnak akkor van esélye a vb-döntőbe jutásra, ha neki és Szilágyinak is "napja van", azaz nagyon elkapják a fonalat, és csapat harmadik tagja sem betlizik. Nos erre szükség lesz a folytatásban, az olaszok elleni elődöntőben, ami 13.15-től kezdődik.

A női tőrözőknek nem a bravúr Kanada ellen, így nem jutottak a legjobb nyolc közé.

Budapest, 2019. július 19. Kreiss Fanni a vívó-világbajnokság nõi tõr egyéni versenyén a legjobb 64 között a budapesti BOK Csarnokban 2019. július 19-én. MTI/Czagány Balázs

Vívó vb: beleszaladtak a késbe, kiestek a tőrözőlányok

A Kreiss Fanni, Kondricz Kata, Lupkovics Dóra és Mohamed Aida alkotta magyar női tőrválogatott nem bírt a sokkal esélyesebb Kanadával.

(Kiemelt képen Szatmári András: MTI/Czagány Balázs)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!