Vitray Tamás a Story magazinnak beszélt a nemrég elhunyt Földi Terivel való házasságáról. Vitray egy közös ismerősük révén, véletlenül találkozott a színésznővel, aki azonnal megtetszett neki. Még aznap megnézte a színésznőt egy darabban, majd együtt elmentek táncolni.

Én épphogy tudogattam táncolni, nem sokkal korábban vettem magánórákat, gondolván, hogy a tévés szakmában ez nélkülözhetetlen. Felkértem Terit, és ahogy átkaroltam, éreztem, hogy nemcsak én őhozzá, de ő is vonzódik hozzám. Hajnalban hazakísértem az albérletébe, szívesen felmentem volna egy italra, de ő a kapuban elköszönt: ne rontsuk el ezt az estét, olyan szépen indult… Igaza volt. Nagyon tetszett nekem ez a lány

- idézte fel az emléket.

Vitray azonban ekkor még házas volt, és, bár otthon bevallotta, hogy szerelmes, végül családjával maradt. Vitray és Földi Teri tizenhárom évig nem találkoztak, a Vígszínház társulatának csehszlovákiai vendégszereplésén futottak újra össze. Vitray ezután már elköltözött otthonról, de azt mondja, nem emlékszik, pontosan mikor vette feleségül a színésznőt. Tíz évig éltek együtt, Vitray szerint felesége ezalatt az idő alatt megkeseredett, mert pályája nem hozott hasonló örömöket. Ez a magánéletét is befolyásolta, és amikor a férje életébe belépett egy új szereplő, némiképp apatikusan vette tudomásul az újságíró szerint.

Talán nem is nagyon lepődött meg, amikor ismét a válásról kellett döntenie. Ma úgy érzem, sosem válunk el, ha nem beletörődéssel fogadja, hanem küzd a házasságunkért. Akkor talán egyetlen indulatos szó, egyetlen összezördülés nélkül éljük le együtt az életünket.

- mondta.

Kép: StoryKiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!