Az egész komplexumot pedig az ipari területen belül egy izgalmas, tájépítészeti szempontból is átgondolt, zöld park övezi majd.

"Budapest nemzetközi rangú építészeti jelképpel, egy friss turisztikai célponttal és elsősorban egy világszínvonalú, családbarát, új Közlekedési Múzeummal gazdagodik majd a Kőbányai úti egykori Északi Járműjavító területén - ezt mondta többek között Vitézy Dávid, a Magyar Közlekedési és Műszaki Múzeum főigazgatója.

Elmondta, hogy a világszerte számos példaértékű projektet, többek között a New York-i High Line magasvasútból átalakított közparkot tervező Diller Scofidio + Renfro nemzetközi tervpályázaton nyerte el az intézmény új otthonának tervezését. A látványterveket erre a linkre kattintva nézhetitek meg.

"A nyertes terv nagyvonalúan tiszteletben tartotta azt a szempontot, hogy a járműjavító Dízelcsarnoka olyan tér, amelyet ipari értékeivel, hangulatával együtt meg szeretnénk őrizni és múzeumként megnyitni a nagyközönség számára.

Benyújtott terveik szerint a kortárs kiállítótér modern üvegfalaival beúszik a régi csarnokba, de annak összhatása, egészen különleges, egyedi hangulata és történelmi jellege megmarad, olyan perspektívából is láthatóvá téve az egyes járműveket, melyekre korábban kevés példát láthattunk" - mondta Vitézy Dávid.

Szerinte a Diller Scofidio + Renfro (és magyar partnere: Noll Tamás Ybl-díjas építész és az a M-Teampannon iroda) koncepciója előtérbe helyezi a múzeumi és közösségi funkciókat, valamint azt tudja ígérni, hogy ez a barnamezős kulturális beruházás egész Budapest rozsdaövezeti fejlesztéseinek motorja lehet. "A terv a legvégiggondoltabb múzeumi koncepció volt, ezért is nyerhette meg a nemzetközi pályázatunkat."

A lebegőtetős, üveghomlokzatos új kiállítási terület a Dízelcsarnok toldalékaként épül meg a MÁV által az 1870-es évek óta használt területen.

Az áttetsző kiállítási tér az 1-es villamos megállója felől érkezőket már a belépés előtt invitálja, ízelítőt adva a kiállításból, új főbejáratot nyitva a Dízelcsarnokon.

Vitézy Dávid azt is elmondta, hogy részben az új épületben, részben a megőrzött régi csarnokban kaphat helyet az új állandó kiállítás, amelyet körbeölel a régi épületben a látogatók előtt is megnyitható műtárgyraktár. Megmarad a mozdonyok mozgatására használt tolópad is, amely a kiállításhoz is használható lesz. Az egész komplexumot pedig az ipari területen belül egy izgalmas, tájépítészeti szempontból is átgondolt, zöld park övezi majd.

Vitézy Dávid hangsúlyozta: a Közlekedési Múzeum új állandó tárlata a régi, városligeti kiállításnál kétszer nagyobb lesz, mintegy tízezer négyzetméteren mutatja be a magyar közlekedés fejlődését a reformkortól napjainkig. Ezt egy közel ugyanekkora, időszakosan látogatható műtárgyraktár és nagyjából ezer négyzetméternyi időszaki kiállítóhely egészíti ki. Ezekkel a múzeum gyűjteménye páratlanul nagy arányban válik majd hozzáférhetővé.

A kiállítási funkciók eredményességét és a kutatásokat fogja támogatni egy mintegy négyezer négyzetméteres műszaki és közlekedési szakkönyvtár és archívum. A múzeum műtárgyállományának folyamatos karbantartását és a legmagasabb színvonalú restaurálási munkák elvégzését egy több mint kétezer négyzetméternyi területen megvalósuló, új restaurátorműhely fogja biztosítani.

A főigazgató kiemelte, hogy az új épületben nemcsak állandó és időszakos kiállítások valósulnak meg, hanem a múzeum közösségi térként és nemzetközi szintű tudásközpontként fog újjászületni a könyvtárnak és az archívumnak köszönhetően.

"Azt szeretnénk, hogy az eseti látogatók, turisták mellett a budapesti családok és fiatalok rendszeresen visszatérjenek a múzeumba, ahol a kiállítás mellett mindig események, hétvégén különböző családi rendezvények, hétköznap munkaidő után pedig a közlekedés legaktuálisabb témáit érintő programok, beszélgetések kaphatnak helyet"

- mondta Vitézy Dávid, hozzátéve: emellett a konferenciaterek, közösségi funkciók, a park terei mind egy élő, eleven városrészt hozhatnak létre.

A főigazgató azt is elmondta, hogy az épületben a lehető legnagyobb mértékben megújuló energiaforrásokat használnak majd, de az önvezető autók elterjedésében bízva az új Közlekedési Múzeum garázsát is úgy alakítják ki, hogy a későbbiekben kiállítótérként hasznosíthassák, ha már kevésbé lesz szükség parkolóhelyekre. Ilyen innovatív megközelítésben még nem épült parkoló Budapesten - hívta fel a figyelmet.

Szerinte régóta szerepelt a fővárosi tervekben egy új vasúti megállóhely kialakítása a területen. Itt napi nyolcezer utas kaphatna átszállási lehetőséget, emellett a múzeumba látogatókat is szolgálná. A Népliget parkjának tervezett rekonstrukciója szintén erősíti a városrész felértékelődését; a Népliget felé megvalósítható gyalogoskapcsolatokkal a nyertes terv is számol.

Más hasonló múzeumok beruházási költsége alapján több tízmilliárd forintos költségvetéssel lehet számolni - mondta a főigazgató, hozzáfűzve azonban: a valós összeg függ a kiviteli tervektől, az építőipar adott évi leterheltségétől és számos ma még nem látható körülménytől.

Vitézy Dávid kitért a Magyar Innováció Házára is, amelynek a Liget Budapest projekt keretében újjáépülő, egykori Közlekedési Csarnok ad majd otthont. Az új intézmény szakmai előkészítése továbbra is a Közlekedési Múzeum feladata, jelenleg a ház állandó kiállításának tervezési munkái, a kurátori, valamint a kapcsolódó műtárgy-előkészítési és digitalizálási feladatok zajlanak.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!