A beruházást kiemelt nemzetstratégiai érdeknek nyilvánították, magyarul kifogásokon kívül hathatós lépéseket még a regnáló fővárosi vezetés sem tud tenni ellene.


Bár Vitézy tévesen Semjén Zsolt helyett Lázár Jánost említi meg a most benyújtott törvénytervezet beadójaként, ez nem változtat azon, hogy a törvény lehetővé tenné, hogy a kormány szándékai szerint épülhessen meg a közkeletűen „Mini-Dubaj” névvel illetett városnegyed, melynek a főpolgármesterjelölt a „maxi” előtagot adta a mini helyett.

Azonban Vitézy, Karácsony Gergelyhez hasonlóan nem támogatja a beruházást. Bár a megépülés ellen sem ő, sem a jelenlegi főpolgármester nem tud tenni, mivel

a volt államtitkár, illetve BKK-elnök öt pontba szedte össze, miért nem jó nekünk, ha megépül az arab befektetők által finanszírozott üzleti negyed.

* „Úgy adja oda verseny nélkül egy arab befektetőnek a 130 hektáros, fél kerületnyi területet a kormány, hogy semmit nem ír elő, semmit nem vár el, semmit nem rögzít arról, mi épülne oda. Pedig Budapestnek nem újabb luxusbevásárlóközpontra és luxuslakónegyedekre van szükséges, hanem megfizethető új lakónegyedre, új városi jelentőségű közparkra”

* Minden létező építési előírás alól kiemeli nemzetgazdaságilag a beruházást, így sem az épületek magasságára, sem a tömbök méretére és funkciójára vonatkozóan nem marad befolyása a kerületi és fővárosi önkormányzatoknak.

* „A szükséges közlekedési beruházásokra nincsenek garanciák: nem szerepel a szerződésben a 3-as villamos átvezetése az új Szegedi úti felüljárón (csak közúti felüljáróról szól a dokumentum), nem rendelkezik a Kisföldalatti szükséges felújításáról” és járműcseréjéről sem.

* A repülőtéri vasutat a belváros és a Nyugati helyett Rákosrendezőre vinnék, márpedig szerinte ennek közlekedéspolitikai és városfejlesztési szempontból az égvilágon semmi értelme.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!