Orbán Viktor visszavonta azt a rendeletet, amelyben megtiltotta, hogy névtelenül lehessen adományozni a civil szervezeteknek - vette észre a 444 a péntek esti Magyar Közlönyben.


Az előző, ezzel kapcsolatos kormányrendelet július 1-jén jelent meg és előírta, hogy az egyesületek és alapítványok tüntessék fel, hogy kitől mennyi pénzt kaptak adományként. Ezt a kormánynak kellett volna elküldeni minden nap. A kormányrendelet azt is előírta, hogy a cégek vagy egyéb szervezetek esetében is tüntessék fel az adományozó nevét, vagyis azt, hogy ki áll a cég vagy szervezet mögött.

A rendelet nagy felzúdulást keltett a civil szervezetek között, július 5-én pedig Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszter-helyettese már arról beszélt, hogy a kormány módosítja a friss rendeletet és 500 ezer forint alatt továbbra is névtelenül lehet majd adományozni. Most azonban módosítás helyett a miniszterelnök visszavonta a rendeletet.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!