Visszaváltható üvegpalackokkal tér vissza az ásványvízpiacra a FuturAqua - mondta a Világgazdaságnak Kis-Benedek Róbert igazgatósági tag, a társaság legnagyobb tulajdonosa.


A FuturAqua még nyár elején jelentette be, hogy újraindítják a saját forrásból létesített ALAP 1. ásványvízüzemet, ahol néhány évvel ezelőtt felhagytak a gyártással a telített piac és a nyomott árak miatt. A lap szerint a cég szemléletváltának első igazán kézzelfogható lépése az üvegpalackok bevezetése, ugyanis a piacon a csomagolás még mindig jóval drágább, mint maga a termék.

Kis-Benedek Róbert szerint felmerült a bio PET-palackok alkalmazásának lehetősége is, ám ezek hiába készülnek növényi alapanyagból, a gyártás során ugyanazzal a vegyi anyaggal kezelik őket, mint a kőolajszármazékból előállított PET-palackokat. Végül a visszaváltható üvegpalackok mellett döntöttek: a kisebb, 0,33 litereseket a gasztro vonalra szánják, míg az egyliteres kiszerelésekkel a kiskereskedelmet célozzák meg. A lap hozzáteszi: utóbbiak 2021-től a gasztronómiában is fontosan lehetnek, hiszen ekkortól kötelező lesz vizet tenni az asztalokra a vendéglátó helyeken.

A termelés újraindításáról nem közöltek pontos időpontot, jelenleg zajlik a gyártósorok és az épület külső felújítása.

Kiemelt kép: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!