A Magyar Közút Nonprofit Zrt. fokozott óvatosságot kér az autósoktól.


A szervezet közleményében azt írta, vasárnaptól jelentős lehűlés érkezik, ezzel párhuzamosan az esőt a dunántúli vármegyékben ónos eső, majd gyakorlatilag az ország teljes területén havazás váltja fel.

Hozzátették:

Sok helyen a havazás előtt havas eső és ónos eső is várható. Az ónos eső veszélye miatt vasárnapra Fejér, Baranya, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas és Zala megyében citromsárga, míg Veszprém megyében, főleg a Bakony térségében narancssárga figyelmeztetés van érvényben.

Kiemelték: az autósoknak azzal is számolniuk kell, hogy főleg a nyugat-dunántúli területeken erősebb széllökések is lehetnek, amelyek szintén befolyásolhatják a közlekedést kisebb hóátfúvások formájában is.

Jelezték: ahol lehet, ott az előszórásról vagyis preventív síkosságmentesítésről is gondoskodnak, de ez csak ott hatásos, ahol kisebb mennyiségű fagyott eső hull. Az intenzívebb csapadék ugyanis könnyen lemoshatja a burkolatról a megelőzésképpen kijuttatott útszóró sót vagy kalcium-klorid oldatot is, így az ónos eső azonnal a burkolatra tud fagyni, ezért a szükséges beavatkozások is több időt vehetnek igénybe.

A szakemberek emiatt azt kérik a közlekedőktől, hogy az ónos eső által érintett vármegyékben addig ne induljanak el, amíg a csapadék el nem áll el és a szükséges beavatkozásokat el nem tudták végezni.

Kitértek arra, hogy a hétvégén a szokásosnál is nagyobb forgalom várható a Nyugat-Európába visszatérő munkások miatt, emiatt főleg az M3-M0-M1-es és az M5-M0-M1-es útvonalon lehetnek majd telítettebbek a sávok, emiatt érdemes fokozott óvatossággal, kellő követési távolságot tartva közlekedni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!