A világbajnok orosz válogatott nyerte a szinkronúszók technikai csapatversenyét a budapesti vizes Európa-bajnokságon. A hét együttest felvonultató mezőnyben a favoritként fölényes győzelmet arató oroszok mögött az ukránok másodikként, a spanyolok harmadikként végeztek, írja az MTI.

Kapcsolódó

Technikai bakival kezdődött a budapesti vizes Eb

Hangszóróhiba miatt elhalasztották a párosok technikai döntőjét szinkronúszásban.

óA magyar csapat Apáthy Anna, Barta Niké, Farkas Linda, Gács Boglárka, Götz Lilien, Hungler Szabina, Rényi Luca, Szabó Anna összeállításban indult volna,

de végül visszalépett ettől a számtól.

Az egyik legfontosabb tagnak számító Apáthy ugyanis kedden megbetegedett, és cserék ugyan a szakvezetés rendelkezésére állnak, mégis az a döntés született, hogy egy nappal a szám előtt már túl sok rizikó lett volna a váltásban, ezért inkább nem indulnak. A folytatásban viszont már bekapcsolódnak a magyarok is.

A csapatok technikai versenyében az együtteseknek 2:50 perc - plusz-mínusz 15 másodperc - áll rendelkezésükre, hogy bemutassák a kötelező elemeket tartalmazó gyakorlatukat, ezt követően a bírók három szempont - végrehajtás, hatás, elemek - alapján pontozzák őket.

Technikai csapatverseny

1. Oroszország (Vlada Csigirjova, Marina Goljagykina, Veronyika Kalanyina, Szvetlana Kolisnyicsenko, Polina Komar, Szvetlana Romasina, Alja Surocskina, Marija Surocskina) 95,6705 pont

2. Ukrajna 92.3920

3. Spanyolország 89.7700


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!