Vissza kellett térnie Miamiba az American Airlines Londonba tartó repülőgépének, mert az egyik utas nem tett eleget a maszkivselési szabályoknak - írja a CNN.


A rendőrség azt közölte, hogy a légitársaság jelezte nekik, hogy az egyik női utas nem hajlandó felvenni a maszkot. Visszafordultak és közel két órával az indulási időpont után leszálltak Miamiban, a rendőrök pedig egyből elfogták a nőt, és lekísérték a gépről.

A járatot az eset után törölték. A fedélzeten 129 utas és a 14 fős személyzet tartózkodott.

"Köszönjük személyzetnek a professzionalizmust, és elnézést kérünk ügyfeleinktől a kellemetlenségekért" - áll a légitársaság közleményében.

A Daily Mail azt írja, hogy nem csak a maszkkal volt probléma, az utas részeg volt, minősíthetetlen hangnemben beszélt a személyzettel, többeket bántalmazott is. Megpróbáltak neki maszkot adni, de nem fogadta el, bármennyit is kapott, mindegyikkel volt valami baja.

Az egyik szemtanú a lapnak azt mondta, hogy szerinte nem is a maszk, hanem az erőszakos viselkedése miatt hívták a rendőröket.

A CNN szerint január 18-ig már 151 bejelentés érkezett a Szövetségi Légiközlekedési Hivatal egy-egy utas viselkedése miatt, ebből 92-szer a maszkviselés hiánya volt az ok.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!