A Disney-Pixar legfrissebb dobása, az Előre egyszerre nyitott erősen és okozott mégis némi csalódást: a film 40 millió dollárt termelt a hazai (USA Kanada) piacon, és még 28-at a többi országban, ami ugyan szép összeg, ám a Pixar filmjeinek megszokott bevételi színvonalát meg sem közelíti, sőt, a közelmúlt legalacsonyabb bevétellel nyitó Pixar-filmjei között szerepel, alig megelőzve a nem túl erős Dínó tesót, amely 2015-ben 39 millióval indított. A nyitóhétvégi bevétel azért is lehet aggasztó a Pixarnak, mert a hasonló egész estés mozik tipikusan 175 és 200 millió dollár közötti összegből készülnek, azaz jelen állás szerint viszonylag messze van az is, hogy egyáltalán nullára kijöjjön a film. A helyzet azonban még jócskán javulhat, mivel akik látták, azok meglehetősen pozitívan értékelték a filmet, ami segítheti a hosszú forgalmazást, illetve közelegnek a tavaszi iskolai szünetek, amikor tipikusan sok család keres efféle gyerekbarát mozis programot.

Varázsolj, kékhajú fiú!

Az Előre keserédes mese arról, hogy jó, ha van egy testvérünk. De azért az sem árt, ha az apánk is életben van. Kritika.

Az elemzések szerint egyébként a gyenge mozis hétvége oka elsősorban a kínálat, nem pedig a koronavírus miatti félelem, az Előre-t például már jóval korábban 40 és 45 milliós nyitóhétvége közé becsülték, és a többi most futó film nézettsége is csak annyival csökkent, amennyivel a nyitás után általában szokott. A tavaly ilyenkori összbevételhez képesti komoly, 50%-os visszaesés annak is köszönhető, hogy tavaly ekkortájt került mozikba a Captain Marvel, ami önmagában komolyan megemelte az összbevételek szintjét.

A mögöttünk álló hétvége másik nagy premierfilmje az Államokban a The Way Back című sportfilm Ben Affleckkel, amely 8,5 millió dolláros bevételeivel a hétvége harmadik helyére volt elég, ami nem túl acélos az A-listás főszereplőhöz képest, de a Warner hasonló büdzséjű kisebb drámáihoz képest egészen korrekt eredmény, és a gyártási költséghez viszonyítva sem rossz: a filmet 21 millióból készítették. A nálunk nem forgalmazott filmet megelőzte a második hétvégéjét forgalmazásban töltő A láthatatlan ember, amely 15,1 milliót termelt a jegypénztáraknál, meglehetősen boldoggá téve ezzel a Blumhouse stúdió fejeseit, a film ugyanis mindössze 7 millióból készült, globális összbevételei pedig már erősen közelítik a 100 millió dollárt 98,3 milliós jelenlegi bevétellel.

A negyedik helyen a Sonic, a sündisznó áll 8 millióval, négy forgalmazásban töltött hét után 140 milliós hazai és 295 milliós globális bevétellel egészen impresszív teljesítményt nyújt főleg ahhoz képest, hogy a főhőst annak idején egy kicsit újra kellet dizájnolni, így nem igazán várt senki túl sokat a kész filmtől. Az animációs filmet CGI-film követi, A vadon hívó szava, Harrison Ford pixelkutyás kalandfilmje, mely anyagilag meglehetős csalódás - 125 millióból készült, és jelenleg globális összbevételei is csak 99,6 milliónál állnak - és az értékelések is megoszlanak: vannak ugyan, akik megható kutyás cukiságként látják a filmet, ám sokan csalódtak a látványosan mű CGI-jal és nagyon lebutított forgatókönyvvel készült filmben.

Harrison Ford esete a pixelkutyával a filmben, ami minden perccel egyre rosszabbnak tűnik

Harrison Ford pupillája időnként dollárjellé változik, de nem vesszük észre, mert elvonja a figyelmet a kissé kínos, komputeranimált kutya. A vadon hívó szava - kritika.

Kiemelt kép: Disney


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!