Kedden a Heves megyei katasztrófavédelem közölte, hogy lakossági bejelentés alapján műszeres méréseket végeztek az Mátrai Erőmű visontai telephelyén, ahol feltételezésük szerint a technológiai víztározóban felgyűlt szerves anyagokból képződött az erőteljes szagú, ám az emberekre veszélytelen gáz.

Péntek délután a Mátrai Erőmű bejelentette, hogy megkezdték a gázképződés felszámolását, a katasztrófavédelem mobil laborjai pedig továbbra is mérésekkel ellenőrzik a környéket, majd azt is, hogy a szükséges óvintézkedéseket megtették, a légtérelemzési vizsgálatok szerint csökkent a bomlástermék koncentrációja, csütörtökön már az erőmű területén sem volt mérhető.

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd politikusa Facebook-oldalán jelentette be, hogy feljelentést tesz a felcsúti milliárdos erőművének esetleges környezetszennyezése miatt. Emlékeztetett: idén augusztusban derült ki, hogy valami súlyosan szennyezi a Tarnát és a Bene-patakot.

Azonnal kérdést tettem fel a belügyminiszternek. A kapott válaszból kiderült, hogy a szennyezés Mátrai Erőmű Zrt. területéről ered. Ezen a héten úgy tűnik valamit a levegőbe eresztett ki Mészáros Lőrinc cége. Most nem kérdezek, hanem elmegyek feljelentést tenni környezetkárosítás, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt

- fogalmazott a politikus.

Júliusban írtuk meg, hogy a Bene-patak partján, Visontánál rengeteg haltetemet találtak. Az ügyben érintett hatóságok, a vízügy és a katasztrófavédelem bejelentés alapján megkezdték a szükséges vizsgálatokat, a szennyezés jellegének és forrásának beazonosítását. A szennyezés eredetéről azóta sem tudni semmit.

Tömeges halpusztulás a szennyezés következménye a Bene-patakban és a Tarnán

A hosszútávú környezeti károk még nem láthatóak.

Kiemelt kép: Komka Péter/MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!