A DIHK mintegy 8 ezer, minden ágazatot és régiót reprezentatívan képviselő cég körében végzett kutatást. A megkérdezettek 40 százaléka számít a gazdasági helyzet normalizálódására 2021-ben, tíz százalékuk pedig még ennél is későbbi időpontban.

A német vállalatok borúsabban ítélik meg a helyzetüket, mint azt a május végén végzett felmérésben tették. Akkor ugyanis csak 28 százalékuk számított arra, hogy üzletmenetük 2021-ben zökkenhet vissza a normális kerékvágásba - írta az MTI.

Sokkal nagyobb lehetett a gazdasági zuhanás Magyarországon, mint eddig gondolták

Magyarország volt a legnagyobb fogyasztói bizalmi index esést elszenvedő ország a koronavírus-járvány időszakában.

"Mostanra tisztábban látható, hogy számos vállalatnak hosszabban tartó és nehezebb feladatot jelent majd a járvány okozta krízis leküzdése, mint azt korábban sejtették. A német gazdaságot ugyanis nemcsak a belföldi, de a külföldi helyzet is teljes szélességében érinti" - emelte ki Martin Wansleben, a DIHK vezérigazgatója.

A kutatás arra is rávilágított, hogy nem tudott minden társaság egyenlő mértékben profitálni a korlátozások már megindult feloldásából.

A megkérdezettek 20 százalékánál ugyanis még tart a teljes leállás. Ez a helyzet egyebek között a buszvállalatok, a rendezvényszervezők, a koncertek és kiállítások esetében.

A kamarai szövetség hozzátette, hogy a konjunktúracsomagból ezeket a vállalkozásokat kellene a lehető leghamarabb támogatásban részesíteni.

Kiemelt fotó: piros fénnyel világították meg a berlini tévétornyot, és rávetítették a #nightoflight2020 feliratot 2020. június 22-én. A Fények éjszakája esemény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a járvány miatt milyen nehéz helyzetbe került rendezvényszervező cégekre. (MTI/EPA/Omer Messinger)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!