Nicole Sperry egy virginiai iskolában tanít, mint ahogy tízéves lánya, Teresa is az állam egyik általános iskolájába járt. Teresa nemrég meghalt, koronavírus-fertőzés következtében.


Sperry október 12-én, egy nappal lánya temetése után szólalt fel egy tankerületi gyűlésen, ahol elmondta:

Az üzenetem önöknek, és mindenkinek, aki hallgat minket, hogy a Covid nem ért véget - teljesen mindegy, hogy mit mondtak erről korábban a felszólalók. A legutóbbi, szeptember 27-i tanácskozáson voltak itt szülők és egyéb érintettek, akik hamis információkat hangoztattak önöknek.

Az anya által említett szeptemberi ülés ugyanis arról szólt, hogy a szülők egy része kétségbe vonta a Covid létezését, ezért többen a kötelező maszkhasználat eltörlését szorgalmazták. Miközben Sperry lánya már nagyon rosszul volt.

Ők akkor azt mondták, hogy a Covid nagyjából véget ért, és az egészséges emberek nem halnak bele. Amikor ők ezzel kapcsolatos véleményüknek adtak hangot, én éppen a lányom halálos ágyánál ültem. A korábban teljesen egészséges lányom öt nappal az első tünetek jelentkezése után meghalt."

A CNN cikkéből kiderül, hogy - azon kívül, hogy egyszer kiskorában eltörte a karját - Teresa makkegészséges volt, még csak influenzás sem volt soha. Tünetei fejfájással kezdődtek, aztán lázas lett, majd erős köhögés kezdte gyötörni. Az első Covid-tesztje még negatív volt, és amikor a második - immár pozitív - eredménye megjött, az apa benézett Teresa szobájába, ám a kislány akkor már nem volt magánál. A norfolki gyerekkórházba szállították, ahol néhány nappal később meghalt.

Apja és anyja, valamint a két nagyobb testvére be volt oltva Covid ellen, Teresa és öccse koruk miatt még nem kaphattak oltást.

Nicole Sperry - aki tanítványainak mindig felhívja a figyelmét a maszkviselés fontosságára - arról próbálta győzködni a tankerület ülésén résztvevőket, hogy tegyenek meg mindent a gyerekeik védelme érdekében.

A Covid létezik, és azt szeretnénk, ha az emberek komolyabban vennék ezt a betegséget.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!