Nagyon úgy néz ki, hogy Vin Diesel legutóbbi nyilatkozatával arra próbálja meg felkészíteni a világot, hogy mostantól többet áll majd a kamera mögé, mint rendező. A Just Jared szerint legalábbis a színész nemrég egy interjújában azt mondta, Steven Spielberg kérlelte őt, hogy rendezzen többet.


Nemrég találkoztam Steven Spielberggel, aki azt mondta nekem: »Amikor a Ryan közlegény megmentésében rádírtam egy szerepet, nyilván színészként alkalmaztalak, de próbáltam belőled kihozni a rendezőt is, márpedig nem rendeztél eleget, ami szégyen, ezért mindenképpen vissza kell ülnöd a rendezői székbe.«

És akkor ezek után nézzük, mire gondolt Spielberg. Vin Diesel ugyanis tényleg rendezett már párszor, például az 1997-es Strays című filmet, aminek producere és főszereplője is ő volt. 1995-ben pedig a Multi-Facial című filmnek volt a rendezője és szereplője. Állítólag emiatt szerződtette őt Spielberg a Ryan közlegény megmentésébe.

Kiemelt kép: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!