A tiltakozók arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy a Palotanegyednek parkosításra, a túlépítés megszüntetésére, a megtartandó épületek felújítására és új funkciókkal való megtöltésére van szüksége.

A Magyar Rádió volt stúdiója, épületegyüttese egyedülálló, a BBC rádiós székházánál is régebbi. Mégis bontásra ítélték, a területet pedig végletes beépítésre. A Civilek a Palotanegyedért Egyesület (CaPE) kedd este villanyfáklyás felvonulást szervezett a Rádió épületei körül, ahol kiálltak a környezetért, az épített és természeti értékekért.

Nemrég kiadtak egy kormányrendeletet, amelyet kifejezetten a Magyar Rádió egykori stúdiójának a beruházására írták, és amelynek értelmében hiába a helyi védelem, kiemelt beruházásoknál ezt nem kell figyelembe venni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!