Pénteken 11 órától azonnali hatállyal állami felügyelet alá vonta a kormány a debreceni székhelyű Kartonpack Nyrt.-t. Az állami tulajdonjogot gyakorlása Juhász Edit, kormánybiztos feladata lett, aki a cég számlái felett is átvette az irányítást, emellett a megjelent kormányrendelet lehetőséget biztosított arra is, hogy szükség esetén a cég vezetőségét visszahívja, a képviseletre jogosultak jogait felfüggessze vagy korlátozza. Az Mfor.hu vette észre a Budapesti Értéktőzsde honalpján megjelentetett tájékoztatást, amelyből kiderül, az utóbbi lépések már a felügyelet alá vonás után, szinte azonnal megtörténhettek.


A kinevezett kormánybiztos a társaság valamennyi igazgatósági tagját, felügyelőbizottsági tagjait, valamint auditbizottsági tagjait azonnal hatállyal tisztségükből visszahívta.

A kormánybiztos a társaság igazgatóságának elnökeként és vezérigazgatójaként határozatlan időtartamra Uszkay-Boiskó Sándort, az MFB korábbi igazgatósági tagját, az igazgatóság tagjainak pedig Hutiray Gyula Árpád egykori fideszes önkormányzati képviselőt, Vass Viktóriát, Jakab Lászlót és Macsinszky Lászlót, a Fidesz tagját, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. felügyelő bizottságának tagját nevezte ki.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: MTI/MTVA


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!