Egy pillanatra beszéljünk őszintén: Soros vagy Mészáros pénzeli a műsort?
Igazából mi sem tudjuk. Csak jön, jön, jön a pénz, képtelenek vagyunk leállítani, így inkább nem is gondolunk bele, csak készítjük az anyagot…
Már a promóanyagokban is próbáltátok ironikusan kivédeni az efféle vádakat, de a kommentelők természetesen átlátnak a szitán. Lehet bármit kezdeni ezzel a címkézéssel?
Nem tudunk vele mit kezdeni. Az a baj, hogy egy olyan világban élünk, ahol az embereknek egyből ez jut eszükbe. A műsort természetesen nem Soros, hanem a Viacom, egy multinacionális médiacég fizeti. A nagy tervünk pedig annyi, hogy mindenkivel viccelődjünk, aki erre okot ad.
És az ilyen műsorok szerinted - akár Amerikában, akár nálunk - segíthetnek bármit a zsigeri előítéletek oldásában? Vagy csak röhögünk húsz percet, aztán ugyanúgy üvöltözünk tovább?
Szerintem röhögünk, és ugyanúgy üvöltözünk tovább. Ezeknek a műsoroknak az a lényege, hogy nyújtsanak egy kis vigaszt azoknak, akik már depisek a hírektől és nem akarnak egyfolytában marhaságokat hallgatni. Én is néha besokallok. Annyira ki tudok akadni Trump politikáján, a hazugságokon és a nép félrevezetésén, hogy néha azt érzem: jobb lenne nem is nézni a híreket. Aztán megnézek egy ilyen műsort, ahol viccet csinálnak ebből az egész őrületből, és megnyugszom, hogy tehát mások is vannak, akiket hozzám hasonlóan feszít ez a sok hülyeség. Most Magyarországon újra egy olyan időszakot élünk, amikor az embereknek hatalmas szüksége van a humorra és arra az érzésre, hogy valaki velük van, és látja a dolgok abszurditását. A nyomasztó, tragikus eseményeket gyakran épp a nevetés segít feldolgozni. Ezért mindenben meg kell találnunk a humort, márpedig ahogy a szlogenünk mondja: "A valóságnál nincsen viccesebb".
De ha ez így van, akkor minek erőlködni? Több amerikai humorista is panaszkodott, hogy egy átlagos híradó abszurditásban kenterbe ver bármilyen politikai szatírát.
Amerikában szerintem a humoristáknak az Obama-évek alatt volt a legnehezebb dolguk. Obama egy viszonylag jó vezető volt, természetesen ő is követett el hibákat, de vele nem nagyon lehetett viccelődni. Bill Clintonon lehetett fogást találni, hogy éjszakánként kiszökik a McDonaldsba, vagy a gyakornokával hancúrozik az íróasztala alatt, de Obamával még ilyen sztorik sem nagyon voltak. Aszály sújtotta nyolc év volt az amerikai humoristáknak.
Aztán berobbant Donald Trump és mintha egy terülj-terülj asztalkám tárult volna fel, végtelen humorellátmányt biztosított.
Magyarországon annyiban nehezebb a helyzet, hogy Orbán Viktor szintén olyan figura, akivel nem nagyon lehet viccelődni. A politikája abszurditásával igen, de karakterként sokkal kiszámítottabb és tudatosabb Trumpnál, aki bohóc és ösztönember. Mégis hatalmas a kereslet a közéleti humorra, és ahogy mondtam, egyik oldallal sem bánunk kesztyűs kézzel. Amúgy sem szólhat az egész műsor arról, hogy a Fideszt fricskázzuk fél órán keresztül, mert az is csak egy öncélú hülyeség lenne. Ezt megpróbáljuk ellensúlyozni showbiznisz, nemzetközi és tudományos hírekkel.
Fotó: Marjai János /
24.hu
A South Park alkotói épp Trump 2016-os megválasztása után jelentették be, hogy képtelenek lépést tartani a közélet abszurditásával. Egy hetente jelentkező műsor hogy veszi fel a versenyt a neten percek alatt terjedő politikai mémekkel?
Ez egy hatalmas kihívás, mert tényleg versenyt kell futnunk a mémekkel, és tudjuk, hogy állandó lépéshátrányban vagyunk, hiszen a forgatáshoz képest majdnem két hetes átfutása van egy epizódnak. De azért van egy nagy előnyünk: ez egy tévéműsor, így sokkal több embert érünk el. Ráadásul van hetente fél óránk, amibe sokkal több belefér egy jópofa gifnél. Persze törekszünk arra, hogy saját mémeket és vicceket kreáljunk. De ha egy poén időközben kijön és körbefut a neten, azt kivágjuk a műsorból. A kormány népesedési programjával kapcsolatban is egy csomó viccünket lelőtték. Ezzel úgy tudunk konkurálni, hogy sokkal nagyobb összefüggéseket tárunk fel a témával kapcsolatban, mint ami egy mémbe belesűríthető.
Például?
Például nemcsak Orbán népesedési csomagjára koncentrálunk, hanem megpróbáljuk egészen a Ratkó-korszaktól bemutatni a magyar demográfiát. A mostani intézkedés hatásait pedig élő nyulakkal szemléltetjük majd. Etetjük őket, várjuk, hogy pározzanak, közben persze feltűnik egy fekete nyúl is, ő lesz a migráns. Tehát megpróbáljuk az egészet újracsomagolni. És ez a fő kihívás, hogy tudunk-e egyszerre relevánsak, edukatívak és viccesek lenni.
Erre majd a nézők megadják a választ. A Heti Dörgés ötlete onnan jött, hogy Romániában évek óta fut sikerrel egy hasonló hangvételű műsora a Comedy Centralnak. Bizakodással tölt el, hogy nemcsak Amerikában, a régióban is működhet ez a formátum?
Igen, Romániában már sikeres ez a formátum és Csehországban is hamarosan elindul. Mi magasra tesszük a lécet, de hát nézettséget a nézők diktálják, ez mindig nagy kérdőjel.
Ha jól tudom, évekig éltél Amerikában…
Tulajdonképpen most is, csak a forgatásra jöttem haza. Kétlaki vagyok, a családom Amerikában él.
És Los Angelesből is követed a magyar közéletet, vagy azért volt mit bepótolnod?
Mindent követek. Járatom a Pozsgások és Kaktuszok hírlevelét magyarul, úgyhogy semmi fontosról nem maradok le. Amúgy is elég sűrűn járok haza, ezt a műsort pedig már november óta írjuk, azóta végképp nyakig merültem a magyar közéletben.
De azért félig-meddig kívülállóként mégis más, mintha minden reggel Budapesten ébrednél, és a gyerekeid is itt járnának iskolába.
Ez egész biztos. Tudom, hogy azokkal szemben, akik itt élnek és dolgoznak, én egy kicsit outsider vagyok. Picit magasabbról szemlélem az eseményeket, és sokkal kevesebb az olyan parám, mint nekik.
Fotó: Marjai János /
24.hu
Hogy lettél épp te a műsor arca?
A Comedy Central keresett meg, hogy rám gondoltak. Én pedig kapva kaptam az alkalmon, mert úgy éreztem, hogy ez abszolút az én műfajom. Mindig is felemeltem a hangomat azokért a dolgokért, amikben hiszek.
Említetted az interjú előtt is, hogy a műsor politikailag nem elkötelezett, de van morális iránytűje. Szépen hangzik, de mit takar ez pontosan?
Például azt, hogy a demokráciát, a szabadságot és a progressziót tekintjük normalitásnak. Tudjuk, hogy a társadalom csak akkor virágozhat, ha az emberek maguk jelölik ki az irányt, nem pedig felülről mondják meg nekik, merre kell haladni. Ugyanígy hiszünk a környezetvédelemben, az emberi jogokban, a humanizmusban.
Na, ez most pont olyan volt, mintha a Soros-tervet írtad volna le…
Számomra ez nem baloldal vagy jobboldal kérdése, ezt nem a Soros-terv, hanem a józan emberi ész diktálja. Elvből ellenezni a bevándorlást egy olyan időszakban, amikor már hétmilliárdan élünk a Földön, és ha így megy tovább, nem lesz elég ennivalónk?
Ahelyett, hogy az egyik túlnépesedett országból beengednénk embereket, azt hirdetjük, hogy magyar anyák, szüljétek tele a Kárpát-medencét? Ez maga a középkor.
Vannak dolgok, amikben lehet értelmes vita liberális és konzervatív között: hogy mennyi legyen az adó, és az ebből származó bevételeket milyen arányban költsük oktatásra és honvédelemre. Ezekben a témákban nem akarok állást foglalni, de az alapvető morális kérdésekben, amik a gyermekeink jövőjét veszélyeztetik, igenis el kell mondjam a véleményemet.
A te személyes értékrended jelenik meg a műsorban, vagy a kreatív csapaté?
Heten írjuk a műsort. Ideológiai nézeteltérések még soha nem voltak, a tartalom és a relevancia kérdéséről persze annál többet vitázunk, hiszen rövid műsoridővel dolgozunk. Fontos, hogy meglegyen az összhang, ami lehet, hogy megbomolna, ha alapvetően mást gondolnánk bizonyos témákban. Egy csomó dologról nem is tudom, mit gondolnak az íróink, mert nem kérdeztem. Azt viszont tudom, hogy a csapatban megvan a kémia, és nagyon jól tudunk együtt dolgozni.
Fotó: Marjai János / 24.hu
Az első adásban a kamuhírek voltak a központban. Milyen nagyobb témákat terveztek még kibontani?
A második adásban a történelmi filmekkel és a kultúrharccal foglalkozunk. A helyzet abszurditását mutatja, hogy ezt a kifejezést egy évvel ezelőtt még nem is ismertem. A harmadik pedig a magyar ellenzékről szól majd, amit sokan várnak a kiegyensúlyozottság érdekében. De igazából csak arra fogunk kilyukadni, hogy bohócságokat követnek el azok az emberek és pártok, akiket ellenzékként tartunk számon. Általában megoldást is igyekszünk találni a bemutatott problémákra.
Az ellenzék gyengeségére mi sem találtunk megoldást, ezért inkább legyártottunk egy antidepresszáns-reklámparódiát az epizód végére.
Lesz még szó a klímaváltozásról, a demográfiáról, a brexitről… A cél mindig az, hogy a néző anélkül is szerezzen egy alaptájékozottságot ezekről, hogy bármit elolvasna a témában.
Ebben a műfajban ma John Oliver Last Week Tonightja az etalon, ami komplex és nagyon nem trendi témákat is felgöngyölít humorosan. A Heti Dörgés első adásában fel is tűnt több Oliveréhez hasonló húzás, például már rögtön a kezdésben azzal az asztalcsapkodással köszöntöd a nézőket, amivel ő is szokta. Mennyire vállaltak ezek a nyúlások?
Mivel nincs zenekarom, nekem kell utánozni valahogy a dobot. De próbálj meg beülni egy íróasztal mögé és harminc percen keresztül beszélni. Egy idő után zavaróvá válnak a kezeid, nagyon nehéz kitalálni, hogy mit csinálj velük. Ez valami, amit még nekem is tanulnom kell.
Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu
