Az Amnesty International halálbüntetésről szóló jelentése szerint tavaly világszerte csökkent a kivégzések száma, de Szaúd-Arábia rekordszámú (184) embert ölt meg és Irakban is megduplázódott (100) a kivégzések száma. A legtöbb embert kivégző országok közt Irán maradt a második Kína után, ahol államtitok a pontos szám, de a szakértők szerint évente több ezer emberrel végeznek.

Mint írták, ezek az államok inkább kivételek, miután a kivégzések száma négy éve csökken. Tavaly legkevesebb 657 embert végeztek ki (2018-ban 690-et). Ez az elmúlt évtized legalacsonyabb száma.

Clare Algar, az Amnesty International kutatási igazgatója a friss jelentés kapcsán a halálbüntetést embertelennek, visszataszítónak nevezte. Mint mondta, nincs semmilyen bizonyíték rá,

hogy a börtönbüntetéshez képest nagyobb visszatartó ereje lenne. Egyre több ország ismerte már ezt fel, és biztató látni, hogy egyre kevesebb embert végeznek ki.

Szerinte az ugyanakkor ijesztő, hogy a szaúdi hatóságok egyre gyakrabban élnek ezzel, sokszor a politikai ellenfelek ellen, az iraki adat pedig sokkoló volt. Kína mellett Irán, Észak-Korea és Vietnam is igyekszik részben eltitkolni adatait, de az Amnesty szerint 20 ország felelős az ismert kivégzésekért.

Közülük Szaúd-Arábia, Irak, Dél-Szudán és Jemen jóval több embert ölt meg tavaly, mint egy évvel korábban.

A szaúdi hatóságok 184 emberrel - köztük 6 nővel - végeztek 2019-ben. Több mint felük külföldi állampolgár volt. 2018-ban ez a szám 149 volt.

Többségüket droggal kapcsolatos bűncselekmények és emberölés miatt végezték ki, de az Amnesty kutatásai szerint a korábbinál több síita származású politikai ellenfelet is halálra ítéltek. 2019. április 23-án egyszerre végeztek ki 37 embert, köztük 32 olyan síitát, akiket terrorizmus miatt ítéltek el. Egyikük Husszein al-Mossalem volt, akit magánzárkában tartották, és rendszeresen kínoztak.

Iránban is magasabb lehet a szám

Irakban tavaly a 2018-as 52-ről legalább 100-ra ugrott a kivégzettek száma, főleg amiatt, hogy sok, a hatóságok szerint az Iszlám Államhoz tartozó embert ítéltek halálra.

Dél-Szudánban legkevesebb 11 emberrel végeztek, amely az ország 2011-es függetlenné válása óta a legmagasabb szám. Jemen legalább 7 embert ölt meg, míg egy évvel korábban 4-et. Bahrein 2018-ban nem végzett ki senkit, tavaly azonban 3 embert öltek meg.

Iránban legkevesebb 251 embert végeztek ki 2019-ben (2018-ban 253-at), de a halálbüntetéseket övező titkolózás miatt ez a szám sokkal magasabb is lehet. Az biztos, a kivégzettek közül legalább 4-en kiskorúak voltak, amikor a bűncselekményt elkövették. Két fiút titokban végeztek ki.

A titkolózásról Clare Algar azt mondta, hogy még a leginkább halálbüntetés-párti országok sem tudják megmagyarázni annak alkalmazását, ezért inkább a hallgatást választják. Igyekeznek eltitkolni, tudják, hogy nem felelnek meg a nemzetközi szabályoknak. A kutatás vezetője szerint titokban világszerte vannak kivégzések.

Belarusztól Botswánáig, Irántól Japánig végeznek ki úgy embereket, hogy nem szólnak előre a családtagoknak és az ügyvédeknek, de egyes esetekben maguknak a halálraítélteknek sem.

xxxxxxxxxx

Közelít a halálbüntetés-mentes világ

Az AI szerint Japánban és Szingapúrban drasztikusan visszaesett a kivégzések száma 2018-hoz képest: Japánban 15-ről 3-ra, Szingapúrban 13-ról 4-re csökkent. 2010 óta először senkit nem végeztek ki Afganisztánban. 2018-ban még Tajvan és Thaiföld is végzett emberekkel, 2019-ben már nem, ahogy Kazahsztánban, Oroszországban, Tádzsikisztánban, Malajziában és Gambiában sem. Jelenleg a világ 106 országa tiltja törvényben a halálbüntetést, 142 pedig jogilag vagy a gyakorlatban eltörölte.

Több ország biztató lépést tett a halálbüntetés megszüntetése felé. Egyenlítői-Guinea elnöke áprilisban bejelentette, kormánya el fogja törölni a halálbüntetést. Pozitív jelek láthatóak a Közép-Afrikai Köztársaságban, Kenyában, Gambiában és Zimbabwében is. Barbados törölte alkotmányából a kötelező halálbüntetést. Kalifornia kormányzója moratóriumot vezetett be, New Hampshire pedig 21. tagállamként eltörölte a halálbüntetést.

Aggasztó ugyanakkor, hogy a Fülöp-szigeteken vissza akarják állítani a halálbüntetést, Sri Lanka 40 év után ismét emberek kivégzését fontolgatja, míg az amerikai szövetségi kormányzat csaknem 20 év után fenyegetőzött a kivégzések folytatásával. Clare Algar szerint azonban azt mondta, a halálbüntetést végleg és mindenhol el kell törölni.

Felakasztották az újdelhi diáklányt megerőszakoló férfiakat

Hét évvel a bűntény után.

Kiemelt kép: amnesty.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!