Egy kislány szerint csak egy kicsivel kellett volna előbb érkeznie, hogy a tragédia ne történhessen meg.


Ahogy arról tegnap beszámoltunk, szörnyű tragédia történt a XX. kerületben: egy 9 éves kisfiú halt meg a Gyulai István Általános Iskola előtt kedd reggel, miután rázuhant a bejárati kapu kőoszlopa. Az oszlopnak egy teherautó ment neki, miközben egy pappírral megrakott konténert vitt ki az intézményből, ahol a napokban papírgyűjtést szerveztek.

Az iskola előtt kedd este csendes, gyertyás megemlékezést tartottak Ricsi emlékére. A 3.-os kisfiú megemlékezésére a Bors beszámolója szerint több mint százan eljöttek – köztük gyerekek, tanárok és szülők is.

Az osztálytársak rajzokat helyeztek el az iskola kerítésénél, de volt, aki focilabdát, más egy mezt hagyott a megemlékezés helyszínén, mert Ricsi tagja volt az iskola focicsapatának. Az egyiken az a felirat állt:

Egy kislány vigasztalhatatlanul zokogott az épület előtt, édesanyja sem tudta megvigasztalni. „Ha egy kicsit is előbb érkezik Ricsi az iskolába, ez az egész nem történik meg” – mondta.

Volt olyan szülő, aki azt kiabálta a megemlékezésen, hogy a felelősnek bűnhődnie kell, de többen nyugalomra intették, mondván: ennek nem most van itt az ideje.

– mondta az egyik gyászoló.

Az iskola honlapján Lernyei Ákos igazgató azt írja: „A Gyulai István Általános Iskola egész közösségének nevében őszinte részvétünket fejezzük ki Ricsi családjának! A szavak ilyenkor nehezen jönnek. Bármit mondunk, írunk, teszünk, nem hozza vissza Őt nekünk. A fájdalmunk leírhatatlan! Mindenben támogatjuk a szülőket. A hibáztatás teljesen természetes, mi magunk is ezt tesszük, a Hatóságokkal együttműködünk mindenben. Kérjük, Ricsi emlékét ne övezze feszültség és indulatok, ne bántsuk most egymást a gyászunkban!”

Az iskola udvarán csütörtökön 17:30-kor is tartanak egy csendes gyertyagyújtást a 9 évesen elhunyt Ricsi emlékére.

A mostani megemlékezés képeit a Bors oldalán lehet megtekinteni.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!