Molnár Áronnak végre összejött a rég áhított személyes találkozás Vidnyánszky Attilával, ám nem sült el olyan jól, mint ahogy Molnár remélte: Vidnyánszky nem volt hajlandó kezet fogni vele, és beszélgetni is csak akkor fog leülni vele, ha Molnárnak ugyanúgy hat gyereke lesz, mint neki. Erről Molnár Áron a noÁr mozgalom Facebook-oldalára posztolt videóban beszélt.


Molnár és Vidnyánszky az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága, a LIBE látogatásakor találkoztak, mindketten meghívottak voltak ugyanis abban a panelbeszélgetésben, amely a magyar kultúra helyzetét vizsgálták. A harmadik meghívott Tibor Fischer volt a Mathias Corvinus Collegium képviseletében. A videóhoz Molnár mellékelte azt a szöveget is, amivel a beszélgetésre készült, ebben gyakorlatilag az SZFE-ügyről és Vidnyánszky ebben betöltött szerepéről számolt be.

Molnár Áron még augusztusban hívta el nyilvános vitára Vidnyánszkyt, miután úgy értesült, hogy a Nemzeti igazgatója egy színházi próbán az ő színészi teljesítményét minősítette. Molnár ezt követően jegyet küldött neki a Toxikomára, melynek ő a főszereplője, hogy megnézhesse, milyen színész is ő, ám amikor a mostani találkozásnál megkérdezte, hogy Vidnyánszky elment-e a filmre, vagy bármely általa játszott darabra, nem válaszolt, "csak a telefonját piszkálta", majd videót egy, a telefonján lévő videót mutatott neki az épp focizó unokájáról, és megkérdezte, van-e gyereke. Amikor pedig megtudta, hogy Molnárnak nincsen gyereke, közölte vele, hogy neki hat is van, és majd akkor fog leülni Molnárral beszélgetni, ha neki is lesz annyi.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!