Az első pillanattól kezdve igazából az egyetem vezetése nem akart elfogadni semmit, ami változás szempontjából fontos lett volna

- mondta el Vidnyánszky Attila az ATV Egyenes beszéd című műsorában kedd este, arra a kérdésre válaszolva, hogyha ekkora az ellenállás, nem gondolkodott-e el azon, hogy visszavonuljon.

Az SZFE szeptembertől felálló új kuratórium elnökének nemrég megválasztott Vidnyánszky szerint végig lett volna rá lehetősége az intézmény szenátusának és hallgatóinak is a párbeszédre és tárgyalásra, amivel ők nem igazán éltek.

Hétvégén derült ki, hogy a Vidnyánszky vezette kuratórium felszámolja a SZFE autonómiájának minden lényeges elemét, vagyis az egyetem legfőbb döntéshozó szerve

  • nem dönthet saját működési szabályzatáról,
  • nem szólhat bele a költségvetésbe,
  • nem fogadhatja el intézményfejlesztési tervét,
  • nem választhatja meg az egyetem rektorát,
  • nem jogosult önállóan intézetvezetőket és osztályvezető tanárokat kinevezni, osztályokat indítani.

Barikádot állítottak az SZFE hallgatói, nem engedik be az új vezetést

Egy hallgató szerint a diákok döntik el, milyen vezetőket, oktatókat engednek be, és kiket tartanának távol az intézménytől.

A Nemzeti Színház igazgatója szerint ez teljesen jogszerű, szabályszerűen jött létre és csak ennek mentén van egyáltalán valami esély az intézményen belüli változásra.

Rónai Egon azon kijelentésére, hogy ez egy diktatúra az egyetem felett, Vidnyánszky azt válaszolta, nem diktatúráról van szó,

hanem kényszerhelyzet teremtődik a párbeszédre. […] Ha kicsit is meghallaná az egyetem, hogy nincs szándék annak kapcsán, hogy a meglévő dolgok eltüntessenek, hanem az a szándék, hogy párhuzamosan felépüljön valami egészen más.

Vidnyánszky szerint nagyon zárt rendszerben működik az egyetem, amit már korábban is jelzett.

Sok szempontból igazságtalan, sok szempontból elszakadt a szakma egy részétől.

Arra a kérdésre, hogy akik most az SZFE-n tanítanak, végigvihetik-e az osztályukat, Vidnyánszky igennel válaszolt, majd hozzátette, senkit nem ér retorzió amiatt, mert egy másfajta pozíciójáról lemondott. Vidnyánszky szerint azonban a szenátus nem mondott le, mert semmilyen hivatalos dokumentumot nem kapott erről.

Szó esett még arról, hogy a elindulnak majd más osztályok, más gondolattal és talán elindul egy szakmai párbeszéd. Hogy milyen gondolatokról is van szó, arra Vidnyánszky elmondta,

Karsai Györgynek én nem fogom tudni soha elmagyarázni, hogy mi a nemzet, meg a haza, meg a kereszténység, mert alkalmatlan arra, hogy befogadja, amit gondolok. […] Egy másfajta gondolkodási móddal közelíteném meg a képzést, és még csak azt sem mondom, hogy a többieknek ezt át kell venni

Vidnyánszky szerint az említett szemlélet nem volt jelen eddig az intézményben, mert aki képviselte volna, Kerényi Imre, annak mennie kellett az egyetemről. […]

Ez egy létezés. Ez az ország, a hétköznapok, a jelenünk, a jövőnk megélésének a módja és ez nem kap teret.

"Pillanatnyilag ez Magyarország legszabadabb utcája" - Tüntetnek a Színművészeti Egyetemnél

Ma lemondott a SZFE teljes vezetése. Estére tüntetést hirdettek a hallgatók és a tanárok.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!