Vádat emelt a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség azzal a két férfival szemben, akik tavaly nyáron emberkedtek a buszsofőrrel és az egyik utassal Zuglóban, az egyik buszon.


Az Erzsébet királyné útja megállójánál felszálló két fiatal férfi agresszíven lépett fel a 973- as éjszakai járatot vezető buszsofőrrel szemben, miután az hátrament hozzájuk és leszállította őket az ittasságuk miatt.

Sérelmezték, hogy le kellett szállniuk, ezért a nyitva lévő első ajtóhoz mentek, és felkiabálva próbálták meggyőzni a sofőrt, hogy engedje őket vissza a buszra. Miután a busz vezetője ezt továbbra sem engedte, a 30 éves vádlott két kézzel megrántotta a busz első ajtaját, valamint leköpte a sofőrajtót védő plexiüveget, 27 éves társa pedig többször is verekedésre hívta a busz vezetőjét.

A férfiak nem engedték, hogy a sofőr becsukja a busz első ajtaját, azt többször megakadályozták, miközben egyre erőszakosabban, agresszívebben léptek fel a sofőrrel szemben, s az első ajtónál felléptek a buszra.

Ekkor a sofőr segítségére és védelmére kelt egy buszon utazó férfi, aki odalépett az első ajtóhoz, és az ellenállni akaró férfiakat letolta a buszról. Ennek során a 30 éves támadó a férfi utast ököllel, a felsőtestén megütötte, a másik férfi pedig folyamatosan verekedésre hívta a velük szembeszálló férfit.

A sofőr védelmére kelt utas fellépésének köszönhetően a busz vezetője végül be tudta csukni a jármű első ajtaját. Ekkor a 27 éves támadó még belerúgott egyet az első ajtóba, majd mindkét férfi, még többször, nagy erővel belerúgott a busz középső és hátsó ajtajába is.

Az ügyészség a 30 éves férfit közfeladatot ellátó személy támogatója elleni erőszakkal, a 27 éves társát pedig garázdasággal vádolja. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést, valamint pénzbüntetést kért az elkövetőkre.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!