Szomorú látvány tárult egy járókelő elő Csajkovszkijban.

Az Oroszország Permi határterületén található városban egy férfi az utcán meglátta, hogy egy idős nő négykézláb közlekedik, a bevásárlótáskáját pedig lökdösi maga előtt.

A férfi a segítségére igyekezett, azt mondja, vannak a városban önkéntesek, akik szívesen bevásárolnának neki, csak össze kellene írnia, hogy mit kér a boltból. A nyugdíjas azt mondja: járt már nála ilyen segítő, de nem azt vette meg, ami fel volt írva.

A férfi ezek után megadott neki egy telefonszámot, ahol segítséget kérhet; majd pedig feltöltötte a videót az internetre és felvette a kapcsolatot a 360 nevű tévécsatornával. A tévéseknek is üzent a nő, akiről kiderült, Ludmila Gavrilovának hívják, és hat éve a hátára esett, azóta mozgáskorlátozott.

A nyugdíjas azt mondta, nem érti a felhajtást:

Ha mászni tudok, hát mászok. Kimásztam az utcára, mert jó az idő. Úgy döntöttem, elmászok a boltig, úgymond lazulok egyet.

Gavrilova azt mondja, nem kell a bolhából elefántot csinálni, ő csak úgy érezte, hat év fekvés és ülés után szeretné megnézni, mi van a boltban, és elindult. Gondolta, megmozgatja kicsit a csontjait.

Senki nem vészeli át ilyen menő módon a bezártságot, mint ez a három angol nyugdíjas

Összeköltöznek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!