Vádat emelt a Tatabányai Járási Ügyészség azzal a győri férfival szemben, aki tavaly szeptemberben követett, majd kizsebelt egy férfit a győri vasútállomáson.


A férfi a vasúti pályaudvar bejáratától követte férfit az aluljárón át addig, amíg a férfi a peronokhoz vezető lépcsőn felfelé haladt. Itt az elkövető a háta mögé lépett, egy észrevétlen mozdulattal elhúzta a hátizsákjának cipzárját és annak belső zsebéből egy darab kétezer forint értékű irattárcát vett ki. Az irattárcában voltak a férfi személyes iratai. Az elkövető a tárcában pénzt nem talált, ezért azt ismeretlen helyen kidobta.

Az elkövető november közepén egy győri cipőboltban is ellopott két márkás cipőt. Kivette a lábbeliket a dobozból, majd az egyiket a felső ruházatába, a másikat pedig a táskájába rejtette el. A lopott cipőkkel a biztonsági kapu kikerülésével, fizetés nélkül, futva távozott az üzletből.

A férfi eladta a két pár surranót féláron egy ismeretlen személynek 20 ezer forintért. A férfi mindkét lopását biztonsági kamerák rögzítették. Az ügyészség fogházat kért a büntetett előéletű férfire azzal, hogy rendeljenek el 41 ezer 800 forintos vagyonelkobzást is.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!