Az 51 éves férfit csak az állította meg, hogy frontálisan ütközött egy szembejövő autóval. Az ámokfutásával több ember életét is veszélyeztette, és több mint tízmillió forintos kárt okozott.


Vádat emelt a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség azzal a férfivel szemben, aki 2021 tavaszán több ember életét veszélyeztetve szabályos ámokfutásba kezdett Tapolcán.

A vádirat szerint az 51 éves férfi 2021 áprilisában a Káli-medencében személyautóval közlekedett, amikor egy őt előző autóra ráhúzva a kormányt, annak szándékosan nekiütközött úgy, hogy a leszorított gépkocsi az árokba hajtott, majd felborult.

Tapolcán azonban, hogy kikerülje a feltorlódott kocsisort, áttért a szembe sávba, és többször is nekiment a szembejövő, a továbbhaladását akadályozó autónak.

Ezután egy gyalogátkelőhely előtt álló járműnek ment neki. Innen szintén megállás nélkül hajtott tovább, majd a záróvonalat átlépve kezdett előzésbe, miközben az előzött jármű oldalának ütközött. A vétlen autós megpróbálta megállítani az ámokfutót, de ez nem sikerült, a férfi újból ráhúzta a kormányt és nekihajtott.

A férfi ezután visszafordult, a sávját elhagyva több közlekedési táblát is kidöntött, amelyek egyike egy szembejövő járműnek csapódott.

Eztuán visszatért egyik balesetének helyszíneléséhez, ahol az álló kocsisort akarta kikerülni. A rendőrök itt meg akarták állítani, ő azonban inkább

A balesetet a zsaruk csak úgy tudta elkerülni, hogy elfutottak a gépkocsi elől.

Az ámokfutó végül pár méterrel arrébb frontálisan ütközött egy szembejövő autóval - ez állította meg. Személyi sérülés egyik balesetnél sem történt, a vétlen autókban azonban több, mint tíz millió forintos kár keletkezett.

Győri Regionális Nyomozó Ügyészség az ámokfutó ellen több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete, közúti veszélyeztetés, rongálás és cserbenhagyás miatt emelt vádat. Az ügyészség többek között arra tett indítványt, hogy a bíróság ítélje a férfit végrehajtandó börtönbüntetésre és véglegesen tiltsák el a vezetéstől.

A férfi döbbenetes ámokfutásának utolsó perceit videóra is vették. A felvételen látható, ahogy megpróbálja elgázolni a rendőröket, majd frontálisan ütközik egy szembejövő autóval:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!