Letöltendő börtönre ítélte a járásbíróság azt a többszörösen büntetett előéletű 37 éves pusztaföldvári férfit, aki pár nappal ezelőtt betört az egyik gyulai vegyesboltba.


A Gyulai Járási Ügyészség tájékoztatása szerint a férfi december 7-én szabadult a börtönből. Három nappal később este kilenc körül ittasan betörte az egyik gyulai vegyesbolt hátsó ajtajának üvegét, majd bemászott rajta. Ezt követően alkoholt, tusfürdőt és dezodort, továbbá a kasszából közel 70.000 forint készpénzt vett magához.

A megszerzett értékeknek azonban nem sokáig örülhetett, ugyanis még a boltban volt, amikor a járőrök tetten érték, elfogták és őrizetbe vették. Az ügyészség villámgyorsan bíróság elé is állította az elkövetőt, akit egy év letöltendő börtönre és két év közügyektől eltiltásra ítélt a bíróság. Az ítélet a védő fellebbezése miatt nem jogerős.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!