Lopás miatt emelt vádat az Esztergomi Járási Ügyészsége azzal a férfival szemben, aki tavaly októberben fizetés nélkül akar kivinni több terméket is a Tescóból, ám a biztonsági őrök nyakon csípték.


A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség az esettel kapcsolatban annyit közölt, hogy a a férfi október 17-én az egyik esztergomi áruházban kosarába tette az árucikkeket, majd bement a próbafülkébe ment. A fülkében lekaparta három készétel vonalkódját, és leszedte két hét decis whiskyről a csipogót, majd eltette a hátizsákjába.

A férfi ezután az önkiszolgáló kasszához ment, ahol kifizetett két darab pékárut, majd a hátizsákjába rejtett termékek kifizetése nélkül elhagyta a kasszasort. Az elkövetőt az áruház biztonsági szolgálata azonban feltartóztatta.

A férfi az áruház elkülönített helyiségében a hátizsákjából elővette a lopott termékeket, amelyeket az áruház dolgozói visszavettek tőle. A vonalkódok lekaparása, valamint az áruvédelmi eszközök eltávolítása miatt a termékek megsérültek, eladhatatlanná váltak, így az áruházat 15 ezer forintos kár érte.

Az ügyészség pénzbüntetést kért az elkövetőre, azzal, hogy kötelezzék a kár megtérítésére.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!