Nyílt törések vannak a lábában, hamarosan műteni fogják. Azt ígérte, hogy az operáció után is jelentkezik majd.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/815934-298349-1732378921-340179-666506-1732378802-horvath-eva-yt.jpg)
Horváth Éva Balin szenvedett motorbalesetet, és a helyzet nem túl biztató. Az egykori szépségkirálynő a közösségi oldalán osztotta meg, hogy kórházba került, és felduzzadt, véres lábáról is posztolt egy képet. Horváth elmondta, hogy nemrég tette le a mankót egy korábbi sérülése után, most azonban újabb baleset érte.
A történtekről azt mondta, sokan aggódnak érte, és sajnos „nem jó a helyzet.” Az édesanya további részleteket is megosztott a sérüléséről a követőivel.
– árulta el a kórházi ágyból Horváth Éva, aki éppen a születésnapját ünnepli, bár elmondása szerint jobb helyszínt is el tudott volna képzelni erre az alkalomra. Hozzátette, a műtét után is mindenképpen jelentkezik majd.
via Blikk