Persze nem kell valamiféle durva bűncselekményre gondolni. Sőt a kommentelők között akadt, aki drasztikusabb módszereket javasolt.


Egy nő „megmérgezi” az ételét, ezzel akadályozza meg, hogy lakótársai ellopják – írja az Indy100.

A TikToker Sarah egy rövid videót is megosztott arról, hogy hogyan próbálja megóvni a saját ételeit. A nő, miután észrevette, hogy lakótársai rendszeresen ellopták az ételeit, italait, sajátos módszerhez folyamodott.

Elmondta, hogy drasztikus intézkedésekre kényszerítették: „Meg kellett "mérgeznem" az ételemet, mert a lakótársaim folyamatosan lopták.”

Majd egy felvételt is megosztott arról, hogyan tette mindezt.

A végén pedig elárulta: „És egyáltalán nem bántam meg, és igen, valaki megitta.”

A bejegyzését rengeten látták és több százan hozzá is szóltak. Elmesélték hasonló tapasztalataikat, és elárulták, hogy ők hogyan próbáltak bosszút állni a lopkodós társakon.

Volt aki közölte a lakótársával, hogy "cuccot" tesz az ételbe, jelentsen ez bármit is, volt aki citromlevet javasolt a tejhez adni, és akadt aki zsírt vagy kék festékett javasolt.

VIDEÓ: Sarah trükkje

@saatje32 And I have absolutely no regrets and yes someone drank it #university #flatmates #freshers ♬ son original - Sarah??‍♂️

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!